Schmidt Sándor: Az esztergomi szénmedence bányászatának ismertetése (1932)
II. rész. Vízkérdés
117 irányban 22 m-re vetőt értek el, mely 33° dőléssel a széntelepet ca. 33 m-nyire vetette le. A kritikus napon délben a munkahelyet még bejárta a bányaüzem vezetője, s semmi gyanús körülményt nem észlelt. Este 7V* órakor a vájárok előadása szerint a széntelepből mennydörgésszerű robbanás hallatszott, s utána több méter hosszúságban az oldalból kihullott a szén, ezután nagyobb mennyiségű víz tört be az oldalból, de azt a szivattyú még könnyen kiemelte. Gyorsan megerősítették a közle ácsolatút, hogy a fellépett nagy nyomásnak ellenálljon, eközben azonban újabb hatalmas dörgéssel együtt a vízmennyiség annyira gyarapodott, hogy azt már a szivattyú a legnagyobb fordulatszám mellett sem győzte meg. A viz emelését Regnier-rendszerű, rudazatos vízemelő gép látta el 2 Rit- tinger-rakattal 2'6 m3 normális, 4 m3 maximális teljesítménnyel percenként. Szeptember 18.-án a víznivó már a +1218 m-re emelkedett, s miután a vízemelő gépet javítani kellett, a víz tovább emelkedett a +1687 m nívóig, aminek okát az akna felső részében fakasztott víznek tulajdonították. 1898 november 9.-én elkészült a javítás, s megindult újból a szivattyúzás, nagy örömöt okozott a víz alatt volt szivattyúk rendes munkája, s a víz- nívót a +125 09 m-ig le is süllyesztették, de dacára a zavartalanul emelt 4 m3 vízmennyiségnek, ennél jobban lehúzni nem voltak képesek, s így a szivattyúzással felhagytak. Hozzávetőleges számítás szerint a vízbetörést 10 m3- rel számították percenként. Az A-aknától 60 m távolságra lévő 140 m mély légakna, melynek rakodója a +11101 m-ben volt, s innen minden irányban hajtottak folyosókat, száraz maradt, mit azzal magyaráztak, hogy ez az akna nem harántolt vizet vezető repedést, s abban a víznyomás is csak ca. 15 m. Ha a 125 m nívón a 4 m3 vízhozzáfolyást állandónak vesszük, úgy a felállított számítási mód 27 m3 percenkénti vízmennyiséget eredményez a vízbetörés helyén, azonban, mint már láttuk és látni fogjuk, ez adatokat nem lehet pozitiveknek elfogadni, hiszen azoknak megszerzéséhez 1—2 napi szívatás nem lehet elegendő. Itt tehát a vízbetörés helyére a percenkinti vízmennyiséget úgy lehetne kiszámítani, ha módunkban volna annyi vizet bocsátani az aknába, míg annak tükre emelkedni kezd, s azután egy magasabb nívón megállapodik. A nívó megtartásához szükséges vízpótlással, — miután annak a barlangot tápláló hasadékokon kell visszafolynia, — ki lehet számítani a befolyó vizet, mely kísérlet, ha összehasonlítjuk az akna vízmentesítésének költségével, távolról sem áll azzal arányban, s így biztos adattal rendelkezve lehetne az akna vizének lecsapolásához fogni. 7. Tömedék-aknai vízbetörés Dorogon 1901. évben. Miután e vízbetörés adatait a közvetlen feljegyzésekből volt alkalmam ellenőrizni, némi következtetést lehet levonni a többi adat megbízhatóságára is, melyeket Stegl úr leír. Azt mondja ugyanis, hogy 1901 augusztus havában tört be a víz régi fejtésekből 70 1/min. mennyiségben. Néhány hét múlva 300, majd 700, végül 5000 literre emelkedett, s mert a szivattyú csak 500 literes volt, a víz az aknában +126 m-ig emelkedett.
