Schmidt Sándor: Az esztergomi szénmedence bányászatának ismertetése (1932)
II. rész. Vízkérdés
116 Az akna talpán lévő két Worthington-szivattyú 4 m3 vizet emelt, de a hozzáfolyás nagyobb volt, s így azok a víz alá kerültek. A víz felemelkedett a Rittinger-szivattyü szívókosarához, megindították a Regnier-gépet, de a víz ennek dacára tovább emelkedett, míg elérte a légaknához vezető keresztvágatot, melyben a vasajtót lezárták, hogy csak annyi vizet engedjenek át, az alatta beépített csövön, amennyit a szivattyú emelni tud. A vasajtó tartott, de a táró repedékes mellékkőzelén át kezdett ömleni a víz a szivattyúkamra felé, s bár a szivattyú teljes erővel dolgozott, a víz állandóan emelkedett. A keresztvágat vasajtajának elzárásával természetesen megszűnt a szivattyúkamra légvezetése, s így hirtelen emelkedett benne a hőség. A víz már a gőzcilindereket nyaldosta, de a gép még mindig dolgozott. A szivatfyúkezelők a rettenetes hőségben már csak a szivattyúkamra legfelső pontjaiban húzódhattak meg, de a víz könyörtelen emelkedése folytán végül is kénytelenek voltak menekülni, s a roppant szűk 223 m mély függőleges aknában a forró gőzcsövek mellett lévő létrákon kimászni. A szivattyú elhagyatva dolgozott még rövid ideig, azután örökre elnyelte a kegyetlen víz. A külső vízemelő gép ezalatt állandóan erőltetett üzemben volt, ezenkívül az aknakasokkal is emeltek ca. 4 m3 vizet percenként, s mikor a víz a külszíntől 100 m-re emelkedett, még egy 2 m3 Worthington-szivattyút is helyeztek az aknába, úgy, hogy összesen 8 m3 vizet emeltek, s ezzel voltak képesek a vizet ebben a nívóban tartani. Körülbelül félévig tartott a vízemelés, s bár a nívó állandóan ingadozott, lejebb szállítani a 100 m-nél nem sikerült, s így felhagytak vele, mert több szivattyút az akna szelvényébe helyezni nem lehetett. A víz ezután felemelkedett 6 m-re a külszíntől, ahol azóta is állandóan folyik ki. A kifolyó víz eleinte 4—5 m3 volt, ma a külső vízelfolyás 175 1/min. azonban, tekintettel a 20 m falazatlan aknarészre, nem lehet feltenni, hogy az már a leapadt vízmennyiség volna, hanem az akna feneke beiszapolódott a fediirétegek kimosása által, s ez iszaprétegen nem tud több víz áthatolni, azonban semmiesetre sem lesz az olyan víztömeg, hogy a mai villamos berendezéssel nem lehetne leküzdeni. A szép, de most csendes szállítógépek, a hatalmas Regnier-vízemelő megtekintése szomorú sóhajt csikar ki az emberből, mintha csak egy múzeumot nézne meg az Ember tragédiája szerint, hol az engedelmes háziállatok, mint ritka példányok, szerepelnek, úgy áll itt mozdulatlanul e néhány év előtt még oly tökéletesnek tartott, az ember akaratához simuló Regnier-gép, mely egymaga félmilliót meghaladó összegbe került, 60 waggonrakományt tett ki és teljesítménye 3, maximálisan 4\5 m3. De hát e tekintetben is hol állunk ma, hány m3-es szivattyútelepet lehet ez összegen beszerezni? Az aknában 255 m mélységben keresztezték a Tschihatscheffi meszet, melyből 1 m3 vízhozzáfolyást kaptak, holott a mellette telepített Új-aknát az ebből fakadó víz öntötte el. Mi lehet hát ennek oka? Ismét egy bizonyíték elméletem mellett, hogy a mészkövek — tehát a nummulites mész is — telve vannak kisebb repedésekkel, melyek mentén a csapadékvíz a mélybe hatol, s az ott lévő üregeket, barlangokat kitöltötte. Az Új-aknában ilyen barlangra akadtak, a kerek aknában pedig csak a vizet vivő erecskékre, feltehető tehát, hogy az Új-akna vizének eltávolítása után ott sem lesz más vízzel dolgunk, mint a kerek akna nummulitos mészkőjéből fakadó vízzel. 6. Az A-aknai vízbetörés. A vízbetörés 1898 szeptember 17.-én este 7Va órakor történt a 93. számú ábra E. pontjánál, a délkeleti alapközién, melynek magassága 7679 m volt a tengerszint felett, s szénben haladt. A folyosót 70 m-re hajtották ki az aknától és a fekümészkő sehol sem volt látható. A vízbetörési ponttól délnyugati
