Schmidt Sándor: Az esztergomi szénmedence bányászatának ismertetése (1932)
II. rész. Vízkérdés
az eddigi szomorú tapasztalatok folytán minden elővrgyázati rendszabályt betartottak, s az esetleg szükséges vízgát részére anyagot készenlétben tartottak, így sikerült itt is a gátat gyorsan megépíteni, s e gyors munkának tulajdonítható, hogy a vízhozzáfolyás nem növekedett, A gátra helyezett manométer 5'4 atmoszférát mutatott, ami a víznivó +126 m magasságát igazolja itt is. Ismételten kinyitották a gátat, illetve az abha helyezett csövet, de a vízhozzáfolyás később sem változott. E vízbetörés nem tisztázza jobban a helyzetet, lehet, hogy e vízmennyiség állandó lett volna, lehet, hogy apadt volna, de mert elfalazták, csak a manometrikus nyomást láthatjuk, így éhből nem vonhatunk le semmi tanulságot, mert mindkét theória szerint e nyomás állandósága természetes jelenség. 5. Vízbetörés a tokodi Kör-aknában 1898. évben. E modernül berendezett, tiszti és altiszti lakásokkal, munkásteleppel, s egyéb szükséges épülettel felszerelt aknatelep elvesztése a legnagyobb veszteség, melyet vidékünkön vízbetörés eddig okozott. Az egész telepítési költség több, mint 2 millió koronába került, s mindez egy szempillantás alatt kétes értékűvé vált. Az elfúlásnak oka itt nem a szükséges előkészületek hiánya, avagy vigyázatlanság volt, hiszen az előző évek vízbetörései már figyelmessé tettek erre mindenkit. A Kör-akna 4'5 m-es átmérővel körszelvényben épült, cementhabarcsba rakott téglával falazták ki és 223 m-ig, a sülyesztett falazattal harántolt futóhomoktól eltekintve, száraz volt. Ekkor beépítettek egy Regnier- vízemelő gépet, mely 335 m mélységből normálisan 3, maximálisan 4 5 m3 vizet tud emelni. Ugyané szintben az egyidejűleg lemélyitett légaknához folyosót készítettek, s a légakna alatt kiépített géptérbe tartalékul egy iker Tandem-rendszerű földalatti gőzszivattyút szereltek fel ugyancsak 3, illetve 4-5 m3 maximális vízemelési képességgel. A két akna között lévő kei észt vágat közepe táján egy Haniel-Lueg-féle vasajtót is építettek be, mely hivatva volt a földalatti szivattyút megvédeni az elfúlástól, ha a Iíör-aknában víz törne be. Egyébként e keresztvágat vezette volna a vizet a Kör-aknából a légakna alatt lévő szivattyúhoz. A Regnier-gép rudazatára szerelt két Rittinger-rakat és a légakna alatt lévő szivattyú teljesen üzemképes volt, mikor az akna mélyítését folytatták. 250 m-ben a fakasztott vizek emelésére már 2 Worthington szivattyút hetyeztek az aknába, melyek a nagy szivattyúknak adták a vizet. 255 m mélyen harántolták a Tschihatscheffi mészkövet 11 m vastagsággal, abból azonban csak 05—1 m8 vizet kaptak, s ez illusztrálja legjobban az esélyeket, melyeknek a bányász itt ki van téve. Az aknától alig 60 m távolságban lévő Új-akna nem is érintette még e mészkövet, s már milyen hatalmas vizet fakasztott belőle, két másik akna is elfúlt már, mikor éppen csak érintette azt, s itt áthatoltak a mészkövön, s a hatalmas rázkódtatással járó robbantások dacára sem történt semmi baj. Ebből látható, hogy a vészthozó vízbetörések okozói a direkt vagy indirekt felnyitott mészkőrepedések és üregek. De nézzük tovább az akna mélyítését: a Tschihatscheffi mészkőből fakasztott vizet a két Worthington-szivattyú a 223 m mélységben készített keresztvágatra, s azon át a földalatti nagy szivattyúhoz nyomta, s az aknamélyítés nyugodtan haladt 301 \5 m-ig, melyből 281 m már falazott volt. E mélységben érték el az eocén széntelepet, mely az akna egész szelvényét kitöltötte. Fekümészkőnek nyomát sem látták, a fedürétegek pedig nyugodt települést igazoltak, s nyomás sem volt észlelhető. A harmadik Rittinger-szivattyút a 300 m-ben akarták beépíteni, s az annak szükséges alapok részére bővítették az akna oldalát, mikor minden előjel nélkül, a szén felett, az akna délnyugati oldalán, Cerithium-striatum fedőrétegből mennydörgés szerű robajjal nagyobb mennyiségű víz tört be. 8*
