Schmidt Sándor: Az esztergomi szénmedence bányászatának ismertetése (1932)
II. rész. Vízkérdés
114 két aknakoszorút kivettek, olyan erővel tódult a víz a talpból a deszkák között, s az oldalakat biztosító széldeszkák közül, hogy az emberek létrákon a leggyorsabban menekülni voltak kénytelenek. Szivattyúkat nem építettek be, de az átharántolt száraz kőzet miatt nem is készítettek elő szivattyúkat, s így a víz akadály nélkül emelkedett az aknában, s 15 cm-rel az aknagárd alatt állott meg + Í15'6 m magasságban, s azóta állandó. Annak magyarázatát nem találjuk, hogy ez a víz miért nem emelkedett fel úgy, mint a többi vízbetörés a +126 m magasságig, mert bár itt nem közvetlenül a triaszmészkőből ered, mégis a vetők mellett közvetlenül érintkezik azzal a vízzel. Sok helyen láthatjuk ugyanis, hogy a Tschihatscheffi mészkő közvetlenül a triaszmészkőre van települve. Később a 236 m mély aknát beépített szivattyúkkal, nagy költséggel sikerült vizmentesíteni 1894. év végéig, s a szivattyúval, melyek egymásnak adták a vizet, talán sikerült volna addig víztelenítve tartani, míg a rakodó, s a végleges szivattyú beépítése elkészül. Utóbb mégis beszüntették a szívatást, s a szivattyúkat leszerelték, úgy, hogy a víz ismét felemelkedett, holott, ha az illető szakegyének a Stegl-féle theória nyomasztó hatása alól való igyekezet mellett a vízbetörési esetek körül mutatkozó jelenségeket megfigyelik, a változ- hatatlannak képzelt állapotba nem nyugszanak bele, hanem erős akarattal keresik a módokat a veszély elhárítására, nevükhöz fűződnék most az itteni bányászat előbbrevitelének ténye, míg így magam is hinni kezdek az annyiszor hallott gyanúsításban, hogy mint külföldi egyének, mikor sorsukat, a húzott nagy fizetések révén már biztosítva látták, re bene gesta, szépen hazaszállingóztak. 3. A dorogi Új-akna vízbetörése 1896. évben. Az akna 159 m mély s a vető mentén igyekeztek eljutni a zavartalanabb településhez, miért is félig a vetőben, félig a fekümészkőben haladtak, nem ismervén azt a roppant veszélyt, melyet a mészkő érintése jelent. így háromszor volt vízbetörésük, 38 m-nyire az aknától először, 66 m-nyire másodszor és 73 m-nyire harmadszor. Az első két vízbetörés vize 1 m8-t tett ki, s utóbb apadt, miután azonban az aknába beépített két Rittinger-szivattyú rakat, melyek egymásnak adták a vizet, nem látszott elégségesnek a víz állandó emelésére, elhatározták az alapfolyosó befalazását. E munka a szivattyúk, illetve a rudazat csavarjainak gyakori törése miatt csak lassan haladt, s eközben érte őket a harmadik vízbetörés 1899 augusztus 8-án. Miután a víz ezen a napon 1 m-rel a rakodó talpa felett volt, az aknában lent nem volt senki, s így nem tudták, hogy a víz tulajdonképen hol tört be. A víz az aknában emelkedvén, számították ki a körülbelüli hozzáfolyást, melyet 2 8, majd 3 8 m3, s később 27 m3-nek találtak. Az aknában felemelkedett víz nívója +126 m volt. 1897. május havában megkísérelték egy 2 m8-es siilyeszthető szivattyúval az aknát vízmentesíteni, de csak +102 m magasságig sikerült lejutni. (Különös, hogy 27 m3-es vizet 2 m3-es szivattyúval akartak meggyőzni.) A szívatással felhagyva, a víz ismét a +126 m-re emelkedett. Ha alapul vesszük ez adatot, vagyis, hogy 2 m3 víz szívatásával a víznivó a +102 m-nél állandósult, akkor az ismertetett számítással a vízbetörés helyén kifolyó vízmennyiségét 41 m3/min.-nek találjuk. Jogosan feltehetjük azonban, hogy ez a víz is apadni fog, mert hiszen az akna megtelvén, a vízbetörést okozott barlang vize még nem ürült ki, melynek megtörténte után várható csak a normális hozzáfolyás. 4. Vízbetörés Paula-aknában Annavölgyön 1898. évben. A +70 m tenger feletti magasságban lévő keresztvágat mészkövet ütött meg egy vető után, honnan 350 liter víz tört be, mit sikerült elgátolni, mert
