Schmidt Sándor: Az esztergomi szénmedence bányászatának ismertetése (1932)
II. rész. Vízkérdés
113 Számításom alapjául szolgál a már vázolt feltevés, hogy a víz barlang vagy más nagyobb basadékból fakad, mely repedésekkel érintkezik a többi, a mészkő komplexumban cirkáló víztömeggel és a külszínnel. Szükségünk van tehát arra a víztömegre, mely a barlangot táplálja, vagyis amely vízmennyiség a barlang vizének kiszivatása után, mint állandó hozzáfolyás fog jelentkezni. Ki kell számítanunk tehát e tápláló hasadékok keresztmetszetét. A Vilmos-aknai vízbetörésnél kezdve a számítást, a percenkénti vízmeny- nyiség 50 liter, mit el kell távolítanunk, hogy a vizet 130 m nívóban tartsuk. E nívóban vegyük fel a víznyomást csak 1 m-nek, bár eddigi tény szerint még 131 m-nél sem nyugodott meg a víz tükre, lehet ugyan ennek valamely egyéb, most már nem konstatálható vízforrás is az oka. Tehát Q m8/sec. = 0*0083 m3 Q=q.v., hol q = a tápláló hasadékok keresztszelvénye, v pedig a víz sebessége V = v'2gih g= a szabadon eső test gyorsulása, h pedig a víznyomás méterekben. Jelen esetben v —- 4.4 m, q = Q/v = 0 00019 m2, vagyis a vízbetörést okozó üreg tápláló hasadékai összesen 0 00019 m2 felületet képeznek. Ha ezt a felületet szorozzuk azzal a v sebességgel, melyet a vízbetörés nivójára számítunk ki, megkapjuk azt az állandó Q vízmennyiséget, melyet szívatnunk kell, ha az aknát vízmentesítjük. v = >/2 . g. H, H = 49 m, v = 31 m, G = q . v = 0 00589 m3/sec. A pex*cenkénti vízmennyiség tehát 353 liter. A 20 m3-nek tartott vízhozzá- folyás helyett tehát, ha az aknát jelenleg vízmentesítenők, 353 liter vizet kellene emelnünk a bánya szárazon tartása céljából. Természetesen a vízbetörés kezdetén jöhet nagyobb vízmennyiség, míg a víztartó kiürül, mert hiszen ez a számítás nem a vízbetörés alkalmával betóduló víz mennyiségére vonatkozik, hanem a víztartó vizének kiürülése után befolyó állandó vízmennyiségre. S hogy a vízbetörések bajt ne okozzanak, szivattyútelepeinket ezentúl még gondosabban kell vízajtókkal biztosítani, hogy a hirtelen kitóduló víz szivattyúinkhoz ne férkőzhessen, hanem azt lassan kiemelve, érjük el az apadást, mely után nincs többé mitől tartani. Ha vesszük a bizonytalanságot, mely eddig valamennyi akna telepítésénél, s üzeménél károsan befolyásolt minden műveletet, hol jöhet számba a sziváttyúkamrák, s azok biztosítására fordítandó költségtöbblet, melyet sokszorosan kiadtak minden vízbetöréskor szivattyúk gyors beépítésére, s kidobtak százezerszeresen a bányák elfulladásakor. Számításomat később alkalmam lesz bizonyítani is a dorogi Tömedék- akna vízbetörésekor feljegyzett adatokkal. 2. A tokodi Új-akna vízbetörése 1894. évben. E vízbetörést 1—2 évvel megelőzte a Várberek-akna elfulása kis mélysége dacára. Bár erről az eseményről semmi feljegyzés nincs, azért emlékezünk meg mégis róla, mert itt a víz nem közvetlenül a triaszmészkőből, hanem a Tschihatscheffi mészkőből fakadt. Az Új-aknát homokos márgarétegekben mélyítették, s miután a felső — futóhomokon áthaladt — részét kifalazták, csaknem vízhozzáfolyás nélkül mélyítették a 236 m-ig. A 233. m-ben kapták meg az oligocén telepet, azt harántolták azonban mielőtt Tschihatescheffi mészkőhöz értek, az akna talpát erős deszkapadlóval biztosították. Mihelyt a széntelepben megkezdték a rakodó kivágását, s ezért Schmidt: Az esztergomi szénmedence bányászatának ismertetése. 8
