Prokopp Mária: Az esztergomi várkápolna XIV. századi freskói (1966)
szőr a párizsi Notre Dame már elpusztult üvegablakán, amelyet Suger apát készíttetett. Az ábrázolás forrása egy VI. századi apokrif irat, amelyet Meliton, Sardes-i püspöknek tulajdonítanak, de szélesebb körben csak Jacopo de Voragine Legenda Aurea-jával terjed el a XIII. századtól kezdve. A téma felfogása különböző variációkat teremtett.12 A legkorábbi ábrázolásokon Krisztus megáldja a már megkoronázott Máriát, aki vele egy trónuson ül. így ábrázoltatta a jelenetet Suger apát az említett üvegablakon, s így látjuk a Senlis-i katedrális timpanonján, és ugyancsak a már megkoronázott Mária ül Krisztus jobbján a rómaiSanta Maria in Trastevere apszismozaikján. — Más ábrázolásokon, mint pl. apárizsiNotre Dame főkapujának timpanonreliefjén, angyal helyezi a koronát Mária fejére, aki fiával közös trónon ül. — A leggyakoribb ábrázolási forma azonban az, amikor Krisztus maga koronázza meg édesanyját. így látjuk a Chartres-i katedrális északi kaputimpanonján, a Rouen-i, Bourges-i Reims-i vagy a Strasbourg-i katedrális kaputimpanonján, JacopoTorriti mozaikképen a római Santa Maria Maggiore apszisában, a Verdun-i oltár hátlapján Klosterneuburg- ban, és az itáliai trecento és quattrocento számtalan falés táblaképén. Gondoljunk csak a sienai dóm üvegablakára, Maso falképére az assisi-i alsótemplomban (21. kép),Taddeo Gaddi táblaképére a firenzei S. Croce Medici kápolnájában, Mariotto de Nardo festményére a firenzei Acton gyűjteményben, Niccolö di Pietro Gerini táblaképére a Vatikáni képtárban (nr 8/87), vagy az esztergomi Bibliotheca XIII. századi würzburgi psaítériumá- nak iniciáléjára (Mss. II. 5. p. 95/b.). — A XV. századtól a Mária koronázása ábrázolásoknál gyakori, hogy az Atyaisten, ill. a teljes Szentháromság koronázza meg Máriát, így pl. Filippo Lippi táblaképén a firenzei Accadémia- ban, és a spoletoi katedrálisban levő falképén, majd Raffaello, Veronese, Greco, Dürer, Rubens vagy Velazquez Maria koronázása ábrázolásán. Az esztergomi várkápolna töredékei alapján arra következtethetünk, hogy itt a Mária koronázása ábrázolás a XIV. század legelterjedtebb típusát követte: közös trónuson ül Krisztus és Mária és Krisztus éppen ráhelyezi a koronát a balján ülő Mária kissé lehajtott fejére. A kompozíció lényegét Maso falképéhez, ill. Mariotto di Nardo táblaképéhez hasonlóan képzeljük el, de valószínűnek tartjuk, hogy a két főalakon kívül az esztergomi várkápolna falsíkján a szentek és angyalok nagyobb serege emelte az ábrázolás fényét. Űrre engednek következtetni a freskótöredékek felsorolásában említett számos glóriás fejet vagy csak a glória töredékét ábrázoló freskórészek. A fentiekben jelenetekké kiegészített freskótöredékeken kívül a többi, a jegyzékben felsorolt maradvány csak utal további ábrázolások létére az esztergomi várkápolnában, de ezekből az ábrázolások tartalmára, még kevésbé ikonográfiái típusára következtetni nem tudunk. Azonban fontos még, hogy foglalkozzunk a 9. számú töredékünkkel, amelyen gótikus írás nyomai láthatók. Lépőid Antal, a kápolna ikonográfiái együttesének első meghatározója, „Apparuit Angelus Domini”- nek olvasta, és Annuntiato jelenet részének gondolta a töredéket.13 Az írás még ma is látható betűinek alapos vizsgálata után azonban meg kell állapítanunk, hogy e kiegészítés téves, és helyette az ószövetségi Királyok Könyvének III. 9. 2. sorait kell olvasnunk: „Apparuit ei Dominus secundo, sicut apparuerat ei in Gabaon. Dixitque Dominus ad eum: Exaudivi orationem tuam et deprecationem tuam, quam deprecatus coram me, santificari domum hanc quam aedificasti.”14 (22. kép) A freskótöredéken kéz mutat a feliratra, amely Salamon templomépitésére vonatkozik, de jelen esetben — úgy gondoljuk —, hogy Telegdi Csanád érsek tevékenységére utal, aki a várkápolnát új festészeti dísszel újjáteremtette. Ez a protoreneszánsz gondolat megfelel a trecento eszmevilágának, gondoljunk csak a padovai Scrovegni kápolna bejárata feletti utolsó ítélet képén megjelenő térdelő Scrovegni alakjára, aki kezében tartja az általa építtetett kápolna modelljét. Sajnos a kis töredék nem enged egyértelmű következtetést a hozzátartozó ábrázolásra, de valószínű, hogy a felirat a bejárat feletti falon volt — és a rámutató kéz hangsúlyozta a szöveg mondanivalóját. A betűk formája és a szavak írása is megfelel a XIV. századi általános gyakorlatnak, amint ezt pl. Orcagna ,,A halál diadala” című freskójának töredékén látjuk a firenzei Museo di S. Croceben, ahol a koldusok kiáltása olvasható hasonló betűtípussal és mondatszalag nélkül, vagy a pisai iskola XIV. századi táblaképén (Pisa, Museo Nationale, nr. 31.), ahol szt. Orsolya megjelenését felirattal hirdeti az angyal. Ez utóbbin az APPARUIT szó írása teljesen megegyezik az esztergomival. Vizsgálataink eredményeként az esztergomi várkápolna XIV. századi falfestményeinek ikonográfiái programját a következőképpen látjuk: az északi fal csúcsíves záródásában Krisztus mennybemenetele, a déli falon Mária koronázása jelenet volt. A mennybemenetel alatt a passió, Krisztus elfogatása és esetleg a Golgota jelenete lehetett, Mária koronázása alatt pedig Mária életének néhány mozzanata — Annuntiatio, Visitatio, Krisztus születése — kaphatott helyet. (24. és 26. kép.) A szentély falfelületét a XII. századi építészeti megoldás, a falat övező kettős oszlopsor, hét kis fülkére osztja. (23. kép). Ezekből kettőt — a rekonstrukció szerint — ablak foglal el, a középsőben ülőfülke kapott helyet. Mindez arra utal, hogy a szentélyben nagyobb kompozíciók nem voltak. Az apszis északi falrészén in situ feltárt freskórötedékek egyértelműen mutatják, hogy a szentély alsó részét két méter magasságig orna- mentális díszítés borította a XIV. században — bordó, sárga színű sávok. A figurális ábrázolás számára tehát csak e motívum felett volt hely, a helyreállítás szerint a középső és a két oldalsó falszakaszon. A fentiekben ismertetett töredékek nagyvonalú előadásmódja nem engedi meg, hogy miniatúraszerű kis képekkel népesítsük be a szentély fülkeszerű falsíkjait, hanem inkább indokolttá teszi azt a korábban ismertetett elgondolásunkat, hogy az apszis tengelyében a Majestas Domini ábrázolása, míg a két szélső fülkében egy-egy apostol — esetleg teljes alakú ábrázolása — kapott helyet. (25. kép) A falszakaszok csúcsíves záródásait, a boltozat bordáit és boltcikkelyeit omamentális freskódísz töltötte ki, amit a fennmaradt és nagyrészt a helyreállításkor eredeti helyére beépített töredékek igazolnak. Az északi mellékkápolna nyugati falán in situ a feltámadás jelenetét látjuk. A vele szemben levő keleti falfelületen Krisztus siratása jelenet kaphatott helyet. (25. és 27. kép.) Az esztergomi várkápolna XIV. századi falfestményeinek ikonográfiái programja — a fenti elemzések és analógiák alapján — a gótika általános európai gondolkodásmódját követi, és ezen belül szorosan kapcsolódik az itáliai trecento ikonográfiái gyakorlatához. Prokopp Mária JEGYZETEK 1 Komárommegyei Múzeumok Évkönyve I. 1965. ‘ Lépőid Antal: Az Esztergomban feltárt műemlékek ikono- ráfiája. Katolikus Szemle, 1935. 10. szám. 3 Bonfini: Rerum Hungaricarum Decades, dec. IV. lib. 3. Colo- niae Agrippinae, 1690. 413. * A számozást önkényesen állítottuk fel a töredékek elhelyezésének sorrendjében, mivel leltáruk még nem készült el. * K. Künstle: Iconographie der christlichen Kunst. I. Freiburg in B. 1926. 425 — 431. L- Réau: Iconographie de l’art Chrétien — Iconographie de la Bible II. — Paris, 1957. 432 — 437. * K. Künstle: i. m. 480 — 483. L- Réau: i. m. 519 —52r. H. Aurenhammer: Lexicon der christlichen Iconographie. Wien, 1962. 357—373. ’Szerzője Johannes de Caulibus O. F. M. aki 1300 körül élt a 87
