Prokopp Mária: Az esztergomi várkápolna XIV. századi freskói (1966)
17- Giotto: Krisztus mennybemenetele. Padova, Cappelle, dell'Arena; simul, a szemek mély, csendes fájdalmat árulnak el. A halott Krisztus feje felett harmadik glóriás fej töredéke látszik. A teljes kompozícióra vonatkozó hipotézisünk felállításához ismernünk kell e jelenet kialakulását és főbb XIV. századi ábrázolási típusait.6 A siratás mozzanatáról az evangélisták nem beszélnek, így a korai művészeti ábrázolásokon sem találjuk. Az első ábrázolások Keleten jelennek meg a XI. századi elefántcsont reliefeken a keresztről való levétel jelenete alatt. Itt Krisztus holttestét — csupán ágyékkendőben — lepelre helyezik, a felsőtest mögött Mária félig térdelve jelenik meg, a baljával átkarolja fiát és kissé magához emeli, és arcához simul. A holttest mögött áll János a középen, a lábnál pedig Arimethiai József és Nikodémus. Ez a típus hat tovább a XII—XIII. századi bizánci művészetben, amint a Skoplje melletti Nereziben levő falfestmény is mutatja (1164). Az itáliai művészet a XIII. században veszi át ezt az ábrázolási módot, de a szigorú kötöttségekhez ragaszkodó bizánci típust megtölti élettel és mozgalmassággal. Az egyik legelső itáliai kompozíciót mutatja a pisai múzeum nr. 20. jelzetű festett keresztjének részlete. Mária itt félig ülő, félig térdelő helyzetben tartja ölében Krisztus felsőtestét, míg az alsótest Arimethiai József és Nikodémus ölében nyugszik. János apostol a fájdalomtól meghajolva áll Mária mögött. A háttérben három sirató asszony áll. A kép felső részét három Krisztus felé röpülő angyal tölti ki. (9. kép) Az erősen vonalas előadásmód, a ritmikus elhelyezés még bizánci örökség, de az anya fájdalmát kifejező tekintet és az ölelés melegsége már az új itáliai művészet sajátja. Ezt fejleszti tovább Coppo di Marcovaldo, majd Giotto. A kompozíció alapmotívumában Giotto is megőrizte a bizánci típust: Mária a földön ülve tartja ölében halott fiát, a lábnál azonban Nikodémus helyett Magdolna ül szánakozva, a kéznél és a fejnél egy-egy bő köpenybe burkolt alak ül, és Mária mögött, a kép baloldalán a sirató asszonyok népes csoportja áll, majd jobbra haladva, a kép középterében, János apostol mély együttérzéssel hajol Krisztus felé. A kép jobb szélén Arimethiai József és Nikodemus álló alakjai zárják le a jelenetet. A kép felső részét a nagy tragédiát átérző, hevesen gesztikuláló, röpködő angyalok töltik be. — Giotto tehát a jelenetet tartalmi és formai szempontból egyaránt kibővítette, a drámát egyetemesebb felfogásban mutatta be. Az érzelmek, az emberi gyász kifejezésének széles skáláját láthatjuk a vad fájdalomtól a néma tűrésig. — Az új hang, az őszintén emberi felfogás kialakulásában nagy szerepe volt a Meditationes vitae Christi leírásának.7 Eszerint Krisztus holttestét a keresztről való levétel után a földre fektették; Mária az ölében tartja Krisztus fejét és vállát. 18. Angyalfejek, 16. sz. töredék, Esztergom 81
