Mojzer Miklós: Az esztergomi Keresztény Múzeum képtárának útmutatója (1958)
II. Terem
dúsan terített asztalt ülnek körül. Az olasz barokk csendéletfestést ennek a képnek szép részlete képviseli. A Nápolyban működő Jusepe Ribera, a spanyol barokk festészet első nagy alakja lehet ösztönzője a Múzeum „Szent Jeromos” képének. Az egyik kezében koponyát tartó öreg férfi másik kezét a koponyáról maga felé fordítja, gondolatait szemléltető gesztussal. Csontos, szikkadtbőrű öreg feje a csontkoponya felé fordul, különös párhuzamként az élőnek és halottnak. Ezen a képen is az elmúlás mozzanata látszik, — mint a Vani- táson, — a barokk művészet gyakori inspiráló gondolata. A XVIII. századból kisebb csoport nyújt fogalmat. Tiepolo korának és a velencei káprázatos festészetnek egy népiesebb hatású, realisztikus- ságot mutatgató darabja Gaspare Diziani : „Jézus születése”. A szegényes istállóba beröppenő angyal félig fénnyé válik s testét nem tudjuk élesen elválasztani a ragyogástól. Póri és egyszerű minden, de a szereplők előkelőbbeknek tetszenek s néhol ragyogó rongyaikban mintha csak bemutatnák Jézus születését, nem élnék, csak nagyszerűen átélnék azt. Az akadémikus jellegű művészet képviselője Gregorio Lazzarini : „Szeretet” allegóriája ; ismeretlen velencei festőnek : „Mária Magdolna” és „Kosztka Szt. Szaniszló elragadtatása” jelenetei pedig az eksztatikus, az önkívületi állapotig fokozott élmény ábrázolásának példái. A barokk elszáradásának és a klasszicizáló ízlés előretörésének korából való Paolo Pannimnek : „Képzeleti tája”. Nem az alakok, az emberábrázolás, sem a táj, vagy csendéleti részletek, melyekkel oly szeretettel foglalkozott a barokk művészet, nem érdeklik annyira a festőt, mint az antik romok, az ókori világ emlékei. Előbb színpadi dekoráció lesz ezekből, aztán építészeti stílus, mellyel elhal a barokk művészet is. A Németalföld festészetét csak nagyon szemelvényesen mutatja be a kiállítás. A XV. század második felének kiváló mesterétől, Hans Mem- lingtöl levelezőlap-nagyságú művecske : „A szenvedő Krisztus”, került a Múzeumba. Finomságával, aprólékos realizmusával a korabeli német- alföldiek olasztól elütő szemléletét példázza. A fizikailag, testében szenvedőt ábrázolja, akit lemeztelenítettek és megcsúfoltak üldözői, — minden pátosz nélkül. Németalföldi kortárs képe a kisméretű „Jézus születése”, melyen az alakok ruhája, a részletek bársonyos simasággal festettek. Az olasz hatás a XVI. században megerősödik a Németallöldön. Jan van Hemessen : „Keresztet vivő Krisztus” a különösen kompozíciójában, plasztikus formálásában olasz példák nyomán készült. (Gondoljunk csak a jelenleg a Szépművészeti Múzeumban levő hasonló tárgyú Piombo képre !) Krisztus körül itt gúnyolódó arcokat, vöröslő fejeket és kezeket látunk, darabos, nehézkesebb formákat és bizonyos rőtes árnyalatot a színekben ; torzítást és groteszkséget is, melyet gyakran találunk a német- alföldieknél. 12
