Mojzer Miklós: Az esztergomi Keresztény Múzeum képtárának útmutatója (1958)

II. Terem

melyen a Tiziano-i örökség egy sugara látszik. A Madonna öléből lenyúló kis Jézus kövérkés kisgyerek, aki szelíd, puhagyapjas bárányt szeretne megsimogatni a kert szélén egy nyári délután és a táj meg a részletek is bársonyos melegek s az alakok álmodozók kissé.

Giovanni Battista Rositi : „Madonna” képe szintén velencei ösztönzésekkel készült. Sötétebb színekkel festett, darabosabb, kissé modoros hatású, mintegy előrevetítője a manierizmusnak.

A manierizmus egyfelől a nagy mesterek és eredmények modoros követését jelenti. Ez a modorosság nem rossz értelmű azonban s a korábbi keskenyebb utak szélesebbre vételét is eredményezi. Másrészt virágkora az arckép-festésnek, az egyénítő művészetnek. Ritka, sőt korai emléke ennek Johannes de Burgundi : „Női arcképe”, az olasz és spanyol művészet érdekes határeseteinek egyike. Az előkelő tartású és gazdagruházatú hölgy hosszúujjú kezével kis nyulat simogat : világos testszíne arcát, ujjait plasztikusan emeli ki a háttérből és sötétebb ruházatából.

Szürkével festett (grisaille) Amico Aspertininek „Heroikus fej”-e, az antik világ ideális visszaidézése és véletlenül vonásaiban is hasonló a közben kiállított brüsszeli hasonlókorú gobelinhez, mely az actiumi ütközetet ábrázolja.