Meszlényi Antal: A százéves esztergomi Bazilika (1956)
A valóraváltás embere: Rudnay Sándor. COEPIT
mást, hogy előzetesen nem kérte ki, sem a káptalan, sem pedig a kormány véleményét, hanem kizárólag saját feje után cselekedett. Innen ered a többi oldalról megnyilatkozó felzúdulás, mely már a király füléhez is eljutott. Mindebből megértheti, Eminenciád, írja tovább, hogy mennyire le vannak sújtva azok, akik tudják, hogy a prímás anélkül fogott hozzá ily nagy terv kivitelezéséhez, mielőtt azt más, hozzáértő emberekkel megbeszélte volna. Féltik, hogy anyagilag nemcsak magát teszi tönkre, hanem az érsekséget is, és beteljesedik rajta az evangélium igazsága: ez az ember építeni kezdett, de nem tudta befejezni (Luk. 14., 30). Azt tárgyilagosan elismerte, hogy az érseki és káptalani szék áthelyezését sokan helyeslik. Azt sem kifogásolja senki, hogy megfelelő székesegyházról, érseki rezidenciáról, szemináriumokról és kanonoki házakról gondoskodni kell. De hogy ezek átlépjék az illő határokat, az sokakban megütközést kelt. A túlméretezéssel járnak az óriási költségek s a kényszerhelyzet bírta rá a prímást, hogy kisegítésképpen kérje a váci javadalmat. Szerinte, ha a király tett is erre nézve valami kötelező ígéretet, azt sem látja megérettnek a teljesítésre. Nincs sok értelme, mert tudomása szerint a püspökség évi jövedelme mindössze 40 000 frt. körül mozog, ami a kormányzó segédpüspök tiszteletdíjának levonása után alig jelenthet lényegesebb segítséget. A prímás sokkal helyesebben cselekedne, ha a széküresedés meghosszabbítása helyett inkább a betöltésre buzdítaná a királyt. Erre nemcsak Vác vár, hanem más püspökségek is. Jelentését azzal zárta, hogy a prímást felkellene szólítani az építkezések arányainak szűkítésére, váci kérelmét illetően pedig várni, amíg Bécsből megérkezik a hivatalos megkeresés, s csak utána lehetne dönteni igenleges vagy nemleges értelemben. Rudnay hamarosan megkapta Rómából a választ, és az teljesen Leardi beszámolójának a szellemét tükrözte. Tartalma annál inkább lehangolta, mivel megítélése szerint a nuncius egyoldalúan járt el. Meghallgatta azokat, akik ellene voltak, és mellőzte, akik mellette álltak. Vádakat kovácsolt ellene, pedig tudnia kellett, amint tudta is, hogy mennyire él-hal az Egyház ügyeiért. Láthatott arra nem egy példát, amikor éppen ő sürgette a széküres püspökségek betöltését, amire példának állhat előtte a kalocsai érsekség, székes- fehérvári és kassai püspökség. Tudatában volt annak, hogy Esztergomban sem keresi a saját, hanem kizárólag az Isten dicsőségét. S ha tiszta szándékait most félremagyarázták, annyival már tartozott magának, hogy tisztázza eljárását. Consalvi levelének vétele után tehát felutazott Bécsbe, hogy elpanaszolja uralkodójának, mikkel vádolják. De 1^5 6U 3 2 A Százéves Esztergomi Bazilika 8-19 17
