Lánczos Zoltán: Esztergom a 18-19. században (Esztergom füzetek II., 1975))

10 a halak szaporítását mesterséges utón elősegíteni. Törekvésüket a földművelésügyi minisztérium évente több millió fogas-, süllő- petének rendelkezésre bocsátásával olyan eredményesen támogatta, hogy a Duna Komárom-Visegrád közötti szakasza halban olyan gazdaggá vált, hogy 1900-ban nem csak elérte, de túl is haladta az 1858-as szintet.- o Esztergom I.Istvántól IV.Béláig a királyok fő tartózkodási helyéül is szolgált. Részint ez a körülmény, részint a vér védelmet Ígérő ereje sok iparost vonzott ide már a 11. században is. A középkori feljegyzések számtalan virágzó céhről emlékeznek meg. Legrégibb szabályaik a magyar vargáknak, az ötvösöknek, borbély sebészeknek,, a mészárosoknak, a magyar szabóknak és posztónyiróknak, molnároknak, gombkötőknek, kerékgyártóknak, ácsoknak és asztalosoknak voltak.

A 19« század második felében már a város lakosságának 40 %-a volt iparos.

Gyáripara csak napjainkban fejlődött rohamléptekkel.

A 19. század alatti fejlődése nagyon lassú volt. A 19. század utolsó évtizedében egy nem folyamatosan működő üveggyára, egy gőz- majd villanyerőre berendezett fűrésztelepe, három téglagyára, két kályha és agyagedénygyára, egy bőrgyára, két botgyára illetve megyfaipari gyára, egy szappangyára, két mezőgazdasági szeszgyára, négy nyomdája, egy kvarc- és három kőbányája, egy mészkőbányája, egy hajóács- telepe, három vasöntője, két gépgyára, négy kocsigyértó műhelye volt. /Ez utóbbiak közül 1896-ban három megszűnt./

A bot.gyértásról, mint kuriózumról talán érdemes külön szólnunk :

Botgyártás alatt a séta-, esernyő-, napernyő botok készítését kell érteni. Sokáig csak háziiparszerüen gyár-