Kőrösi László: Korrajzok: Vaszary Kolos (1895)
294 tolást érdemlő tény, hanem szigorú hazafias kötelesség. A történelem Cicero szerint az élet tükre, az idők tanúja, az erkölcsök és élet iskolája, a múltnak hirdetője. Nagykorán meggyőződtem én a római iró szavainak igazságáról s egész életem feladatául tekintettem az emberiség és hazám múltjának megtanulását és másokkal való közlését s bátran elmondhatom ugyancsak egy római iró szavaival, hogy sine ira et studio szolgáltam a rám mért feladatot szóval, tettel egyaránt. Vájjon tehát most, mikor Isten végtelen kegyelme némileg eltérő pályára hitt meg, hűtlen lehetek-e múltamhoz? Nem, egy pillanatra sem. Rám, úgy vélem, fontos kötelességek háramlanak uj hivatalomban s ha állásom egyéb terhei és gondjai nagy mértékben foglalják is le majdan erőimet, fen- marad számomra a történeti kutatások elősegítésének szép munkaköre. Lehetetlen ugyanis, hogy ki forrón szereti hazáját s meg tudja becsülni a múltnak értékét, lehetetlen mondom, hogy az olyan a legőszintébben ne szeresse s minden erejéből ne támogassa a történelem becsületes és serény munkásait. Helyesen mondja Kemény Gábor báró: Jaj azon nemzetnek, melyből saját fejlődése iránt való érdeklődés, az ősök és ősintézmények iránt való kegyelet kihalt. Az sötét bizonytalanságban él, ott az események vaktában