Kőrösi László: Korrajzok: Vaszary Kolos (1895)
290 következnek egyik a másik után. — Ha valaha, úgy most van szükségünk ez aranyszavak megfontolására, most van itt fő-fő ideje annak, hogy rámutassunk a múlt tanulságaira, hogy a széthúzódó törekvések nem váltak hazánk javára. Megnyíltak immár mindenfelé a levéltárak, a kutatások minden téren megindultak s ezek bizonyítják napnál világosabban, hogy jogainknak forrása a múltba van letéve s fejlődésünknek is nemzeti múltúnk teszi legbiztosabb alapját. Én, mélyen t. uraim úgyis, mint a történelemnek volt tanítója, úgyis mint szerény munkása, bátor voltam ezen mindnyájunk keblében élő meggyőződésnek újólag kifejezést adni, hogy ekép a történelemnek nemcsak hivatott munkásai, hanem egyszerű kedvelői előtt is világossá tegyem, hogy mélyen átérzem uj állomásomból folyó kötelességeimet, a melyekkel hazám s történetünk minden oldalról való felkutatói iránt tartozom. Ebbéli tartozásomat tehetségemtől telhetőleg éltem fogytáig le akarom zárni s ily módon a Történelmi Társulat kitűzött czéljainak megvalósítását is minden módon elő akarom segíteni. Fogadják t. uraim ezen Ígéretemet jó szívvel s tartsanak meg kérem továbbra is nagyrabecsült jó indulatukban. 1891. decz. 26-án Kiváló tisztelettel Vqszary Kolos m. k. érsek, herczegprimás.» Förster Gyula miniszteri tanácsos, a föld-