Kéményfy K. Dániel: Vaszary Kolos 1855-1905 (1905)
A gyermek és a feltörő ifjúkor
26 adott arra, ha valaki németül is tudott. 1850-iki kon- kurzusra két keszthelyi 6 osztályt végzett gimnazista jött. A felvételi vizsgálaton szokásos kérdések után Rimely főapát megkérdezte az ifjakat egyenkint, tudnak-e németül ? Azok, anélkül, hogy összebeszéltek volna, nem is tudva a felteendő kérdésekről, mindketten egyszerű őszinteséggel azt felelte, hogy nem tudnak, mert Keszthelyen csak a zsidók beszélnek németül. Az általános nevetés a folyosóra is kihatott. Vaszary Kolos kívül várta a két konkurrenst, akik közül egyik, Vaszary Domonkos, rokona is volt. Mikor kijöttek, átölelte őket s azt mondotta: vivite Fratres, megérdemlitek, hogy a magyar Benedek-rend fölvegyen benneteket is. A komoly tanulmányi évek alatt is megtartotta jó kedélyét, eleven modorát. Egyik kortársa írta róla e sorok írójának: „Vaszary Kolos igen jókedvű, élénk fiú volt, szívesen vett részt ártatlan tréfáinkban. Élénk eszű, jó tanuló volt. Mivel a jó szívet benne felismertük, mindnyájan szerettük. A mozgalmas 48—49-ben, egyikmásik fiatal rendtag honvéd-kötelezettségi htjában átélt kalandjainak reprodukálásában élénk részt vett Kolos is s őszi erdei sétánk alkalmával a cérnára fűzött gesztenye sütésnél sürgölődött. Különben önérzetes, kötelességtudó jellem volt. Amije volt, szívesen megosztotta s különös passziója volt, ha a páhoki kemény füstölt paprikás túróval kedveskedhetett társainak.“ A szünnapokban társaival történt tréfás eseményeket senki se tudta jobban versbe szedni, mint ő, egyben lerajzolta a táblára a szereplő személyeket. Leghatározottabban a
