Kéményfy K. Dániel: Vaszary Kolos 1855-1905 (1905)
A gyermek és a feltörő ifjúkor
20 a modern szegénységnek. És Vaszary Kolos szívéhez, önönmagán tapasztalva, a jótékonyság ilyen gyakorlása nőtt. Tényleges jótékonyságában ma is azon elvet vallja, hogy állandó kisebb, esetleg a helyzethez képest néha nagyobbmérvű segélyezéssel számos családot lehet a nyomortól megmenteni. A keszthelyi gimnázium számára tett ötvenezer koronás alapítványának alapító levelében maga mondja: „A nagy nyomor nem ritkán csekély adománynyal is enyhíthető'.“ Ez magyarázza meg, hogy mennyit költ csendben szegény családok felsegélyezésére. És eddig nem annyira nagyobb alapítványokkal, mint inkább a szegény családok állandó segélyezésével, a társadalmi szemérmes nyomor enyhítésével tette halhatatlanná jótékonyságát. Különben az „Ifjúsági Plutarch“-ban saját vallomása alapján még világosabban rájövünk az ő jótékonyságának egész pszichológiájára, amidőn Fejér György életrajzánál elmondja, hogy hogyan nyert a Fejér György-féle alapítványból segélyt. Bepillantást enged egyúttal e vallomás az édes anyja iránt érzett igazi benső szeretetre. — Az 1841. év május hó egyik napján — írja — 10 óra után iskolából haza menvén, jó anyámat szokatlanul bús- és gondolkodónak találtam. A szokott kézcsók után a gyermeki őszinte szeretet és részvét hangján tudakozódám a bú oka felől; jó anyám szomorúan mondá: hogy a város-hajdú alig pár perc előtt volt nála azon szigorú paranccsal, hogy holnap velem a városházánál megjelenjen. Másnap a rendelt időre megjelentünk s mily nagy volt meglepetésünk, midőn 59 anyát és ugyanannyi gyermeket
