Kéményfy K. Dániel: Vaszary Kolos 1855-1905 (1905)

A gyermek és a feltörő ifjúkor

21

találunk a terem ajtaja előtt. Nyolc óra után bebocsát- tatánk. A város bírája felkelt és végig tekintve rajtunk, szólt: „Jól esik a fájó szívnek, ha rokon- és résztvevőkebelre talál, mely osztozik az örömben úgy, mint a fájdalomban. Ti kedves szülők és gyermekek, hasonló rokon-kebelre találtatok városunk nagy szülöttében, Fejér György prépost úrban, ki nemcsak részt vesz fájdalmaitokban, hanem az élet súlyos bajai és nyomorai könnyebbítésére és enyhítésére anyagi segedelemmel is járul.“ A kezében levő levélből ezt olvasá a biró: „A keszthelyi árva gyermekek segedelmére lekötök 100.000 forintot. Ennek, míg élek, törvényes hatos kamatját, 6000 forintot, a városi tanácsnak megküldöm esztendőről- esztendőre. Ezen összegben részesíttessék 60 árva gyermek.“

Vaszary Kolos édes anyja csak 25 forintot kapott ekkor, de végtelen könnyebbség és boldogság fakadt nyomában az ő akkori nehéz helyzetében. Ösztöndíjat fia nem kapott, csak segélyt időnkint abból az összegből, amelyet Fejér György, a gimnáziumi igazgatónak sz. Márton napjára küldött. És ez a segély mindannyiszor úgy jött, mint valami véletlen égi segély. Méltán fakadt Vaszary Kolos a Fejér Györgyről írt életrajzában ezen hálás szavakra: „A könyező özvegyek és árvák sóhaja és hangossá vált áldás kivánatai felrepültek túl a csillagokon Isten szent trónja elé.“ Az árvák hangossá vált sóhaját különösen érezhette a félárva ifjú, kinek édes anyja, mikor elment a diási hegyen levő szőlőbe dolgozni, akárhányszor csak egy darab kenyeret hagyott