Kéményfy K. Dániel: Vaszary Kolos 1855-1905 (1905)

Magyarország hercegprímása

179

igazságra, arra intette tanítványait, hogy az apák bűneit temessék a sírba, az erényeket tartsák emlékezetükben, mellyel aztán annak idején küzdjenek. Finom kedélyvilága és erős logikája mindig egyensúlyban maradt. Magyarázatai alatt, hol a hazafias tűz sugárzott ki szeméből, hol a boncoló kés villogása tört ki belőle.

Szíves volt úgy tanártársai, mint tanítványai iránt, de e mellett nagyon önérzetes. Szellemének nagyságát keveseknek mutatta, szerencsétlenségét senkinek. Az opportunizmussal büszkeségből nem élt, ami természetesen nem vált előnyére a gyakorlati életben. Jó pszichológus volt s mint ilyen, hamar felismerte tanítványait. Már rövid beszélgetés után látta fogyatkozásaikat, az önálló gondolkozás hiányát, a nevetséges hiúságot s ilyenkor szeretettel korripiált. Sok tanár nagyon kapkod a tanítványok előtt való népszerűségért, még pedagógiai szempontból erkölcstelen úton is. Ő előtte ez a népszerűség-hajhá- szás ismeretlen fogalom volt, lelkületével azonban mégis minden tanítványának szívében melegágyat vetett Amennyire nem szerette a népszerűséget, úgy kerülte természetesen a feltűnési alkalmat. Nem olvadt bele abba az éhes tömegbe, mely napjainkban ezt annyira hajhássza. Ez a tartózkodása a nyilvánosságtól, a pose-tól, a szerepléstől, a jubileumok s tömjéneztetések korában, rendkívüli jelenség volt s ma is egyik jellemző szép vonása. Még a tanári jogos szerepléstől (pl. osztályfőnök) is, ahol lehetett szeretett menekülni, s ha valami tisztség vagy a magány között kellett választani,

habozás nélkül az utóbbit választotta. Előadásait a fel12*