Horler Miklós: A Bakócz-kápolna (1987)
A mű sorsa
át nem temettek főpapot Esztergomban), akkor Máthes feltevése lehet igaz, miszerint a törökök dúlták fel és tüntették el Bakócz sírhelyét még a hódoltság utolsó éveiben, és a mellkereszt akkor kerülhetett a romok közé. 1761-ben nagy fordulat következett be az esztergomi érsekség történetében. Az új prímás, Barkóczy Ferenc (1761-1765) azzal az elhatározással foglalta el székét, hogy az érsekség székhelyét visszatelepíti ősi helyére, Esztergomba. Elhatározását azzal a jelképes gesztussal is kifejezésre akarta juttatni, hogy a pápától küldött érseki palliumot az esztergomi Bakócz- kápolnában vette át Migazzi bíboros kezéből. Röviddel beiktatása után nyilvánosságra hozta az örömhírt, hogy Mária Terézia visszaadta az esztergomi vár területét az érsekségnek, ahol újból fel akarja építeni az elpusztult székhelyet. Barkóczyt különösen megragadta a Bakócz-kápolna, amelyet nyilván részben szépségéért, részben a kontinuitás jelképeként kezdettől fogva meg kívánt őrizni. Már beiktatásának évében itt járt Isidore Canevale, a neves építész, aki felméréseket készített a kápolna egyes részleteiről, majd egy vázlattervet a restaurálására. Ezen a fennmaradt terven a régi rézkupola helyett új, kazettás kupolát rajzolt, a Ferrucci-féle oltárretablót pedig elhagyta, s csak a régi menzát tartotta volna meg. A kápolna sorsa szorosan összefüggött az új székesegyház és más épületek elhelyezésének koncepciójával, ami számos problémát vetett fel. Az új székesegyházat a romba dőlt régi helyén kívánták felépíteni, az új elrendezést azonban döntően befolyásolta a régi helyén álló kápolna. Barkóczy idejében két tervváltozat is készült, az egyik szabadon álló helyzetben, egy folyosóval kapcsolta volna a Bakócz-kápolnát az új székesegyházhoz, a másik egy kilencosztású, ötkupolás centrális elrendezést adott, amelyben a négy melléktér egyike a Bakócz-kápolna lett volna - ereteti helyzetében. Az egyik terv Franz Anton Hillebrandttól, a másik talán Canevalétól származott. Amíg a tervezgetések folytak, 1763-ban megkezdték a régi székesegyház maradványainak lebontását és a terület planírozását. A székesegyház északi oldalát teljes hosszában lebontották, és a vár középkori szintjét mintegy 7-8 méterrel lehordatták. A régi szinten megmaradt Bakócz-kápolna a hozzá csatlakozó Porta Speciosát magába foglaló kis védőépülettel így magasan kiemelkedett az új környezetből. Érdekes megemlíteni, hogy a középkori székesegyház lebontásakor mennyire nagyra értékelték annak történelmi jelentőségét. A Bakócz- kápolna akkori javadalmas lelkésze, az 1750 óta itt szolgálatot teljesítő Széless György káplán már jóval a bontások megkezdése előtt, 1759-ben készített egy részletes leírást a Szent Adalbert-székesegyház akkori állapotáról, amelyet 1762-1763-ban némileg kiegészítve Barkóczy prímásnak is átadott. A bontások alatt Barkóczy megbízásából naplószerű feljegyzéseket készített az előkerült részletekről, főleg a feliratos kőtöredékekről, aminek eredményét 1765-ben egy másik kéziratban foglalta össze. 94
