Horler Miklós: A Bakócz-kápolna (1987)

A mű sorsa

Maga az épület, abban a sértetlen szépségében, ahogy Bakócz akaratából megvalósult, alig több mint két évtizedig élt. Mint tudjuk, az oltár három szobrát csak 1519-ben készítette el Andrea Ferrucci, s így teljesen befejezve Bakócz is csak egy évvel halála előtt láthatta élete nagy művét. 1543- ban a törökök elfoglalták Esztergom várát, és ezzel elkezdődtek a kápolna viszontagságai. Ahogy Dselálzáde Musztafa török történetíró szemtanúként leírja: »A magas méltóságú vezírek, a győzelmes udvar összes nagyjai és az egész hadsereg bemenvén a várba, a templomokban álló bálványokat ledöntötték, a hitetlenség és tévelygés emlékeit megsemmisítették, a fényes tükörhöz hasonló, különféle színű márványból faragott művészi bálványképeket, a csodálatos festményekkel együtt összetörték, az arany- és ezüstkereszteket darabokra zúzták és földre tiporták.«

Az 1543-i ostrom alkalmával a Szent Adalbert-székesegyház nagyrészt romba dőlt, a maradványok egy részét a törökök az erődítések falaihoz használták fel. Egyedül a Bakócz-kápolna maradt csodálatos módon épségben a hozzá csatlakozó falak egy szakaszával és a Porta Speciosával, s török mecsetté átalakítva megmenekült a további pusztulástól.

Evlia Cselebi, a török-kori Magyarország nagy krónikása leírja azt a jelenetet, amikor Szulejmán szultán megtekintette az esztergomi Bakócz- kápolnát, és így szólt: »Ah! ha ennek a rózsaszínű kupolás épületnek hozzáillő, megfelelő, alkalmas művészi mihrábja és művészi mimberje lenne!« Cselebi leírása szerint a Szulejmán kíséretében lévő nagy török építész, Szinán azonnal munkához látott, és a szultán kívánsága szerint mecsetté rendezte be a megcsodált kápolnát.

Ezek a munkák a fennmaradt állapot tanúsága szerint sehol sem sértették meg az architektúrát, de annál súlyosabban érintették a fehérmárvány oltárt. A három fülkeszobrot teljesen eltávolították, és valószínűleg darabokra törték. Lehet, hogy a várfalak tövében, más kidobott értékekkel együtt talán egyszer ráakad töredékeikre a régész ásója. A domborműveken csak az arcokat és kezeket csonkították meg, és csúnyán összetörték az oromzat két angyalalakját. Nyilván ugyanekkor pusztult el az oltár menzája is. Nincs kizárva, hogy a menza eltávolítása után a középső szoborfülkét alakították át mihrab céljaira úgy, hogy a fülkét a padlóig meghosszabbították. A fülke lábazati részének durva levésése mindenesetre ezt a gondolatot is felveti, noha az irány nem felelt meg pontosan a kiblának, azaz a Mekka felé eső oldalnak.

A török uralom száznegyven esztendeje alatt rengetegen megfordultak a kápolnában, amely mindvégig csodálat tárgya maradt, akár magyar, akár török, német vagy más országból jött utazó, követ vagy katona tette be a lábát a klasszikus szépségű szentélybe. Az itt jártak egy része útleírásaiban, leveleiben, jelentéseiben áradozó szavakkal emlékezett meg róla. Balogh Jolán ezeknek az írásos említéseknek egész sorát gyűjtötte össze. Az első híradások még a török uralom előtti időkből származnak s a felszabadításig egymást követve adnak hírt a magyar reneszánsz legszebb épségben maradt remekművéről.

90