Horler Miklós: A Bakócz-kápolna (1987)
A mű sorsa
A MU SORSA 1521. június 15-én Bakócz Tamás bíboros, esztergomi érsek befejezte küzdelmes életét, és az oly sok gonddal, ügyességgel, művészi igényességgel megvalósított remekmű végleg befogadta az építtető földi maradványait. A király a Budán lévő főpapokkal és főurakkal együtt, nagy pompával személyesen kísérte az elhunyt bíborost maga építtette díszes hajlékába, s a kripta fedőlapjával egyben egy történelmi korszak is lezárult: a magyar reneszánsz művészet Mátyástól Bakóczig tartó virágkora. Az aranyos kupola alatt nyugvó főpap hiába gondoskodott végrendeletében bőkezűen műve fennmaradásáról, a sors kezét nem ő irányította. Alig tíz nappal halála után a király a török veszedelemre hivatkozva elrendelte a vagyont érő ingó értékek elárverezését. A ferrarai herceg budai ügyvivője július 29-én kelt levelében így számolt be Bakócz kincseinek elpré- dálásáról: »Három napon keresztül az ezüstedényeket úgy hurcolták összevissza, mintha cserépből lettek volna. Némelyek szerint összes súlyuk 300 mázsát tett ki. Egyik aranyműves állította, hogy 100 mázsánál mindenesetre több volt. Látni lehetett szarvas-, szárny- és szarvidomú asztaldíszeket, roppant nagyságú edényeket, melyek császári udvartartáshoz is illendők lettek volna. A tiszta ezüstöt 7-8, az aranyozottat 8-9 aranyforintra becsülték márkánként. De az aranyozottat is 6, sőt 5 forintért bocsátották áruba. Olyan vásár volt, melyet nem lehet leírni. Egyik aranyműves, többi között, jó mester kezeire valló domborművekkel díszített edényeket vett, márkánként 7 forintért; pedig ő maga esküvel erősíti, hogy 14 forinton alul nem készíthetné. Van, aki 70 forintért vett egy kupát és néhány nap alatt 30 forintot nyert rajta. így elvesztegették azt a kincset, melyet elhunyt birtokosa annyira féltékenyen őrizett; pedig ha maga idején helyes módon értékesítik, elegendő lett volna arra, hogy a belőle befolyó pénzösszeggel a török támadást föltartóztassák.« A kápolnának külön kincstára is volt, amelynek elhurcolására csak valamivel később, 1526 és 1529 között került sor több részletben. Hogy a magyarországi középkori és reneszánsz iparművészeinek milyen mennyiségű és értékű műtárgya ment veszendőbe ezekben az években, arról némi fogalmat adnak azok a becslési jegyzékek, amelyek a kápolna felszerelésének és kincseinek átadásáról fennmaradtak. A kápolna tragikus sorsának első állomása tehát az volt, amikor megfosztották minden felszerelésétől, ingóságától, amelyek között drágaköves színarany kelyhek, aranyámpolnák, ezüstkandeláberek, monstranciák, miseruhák, függönyök, kárpitok, misekönyvek egész sora szerepel. Nem tudjuk, hogy a Mátyás-kálvária, amelyet Bakócz még Corvin Jánostól szerzett meg egy zálogügylet kapcsán, a kápolna saját kincstárához tartozott-e vagy sem. Mindenesetre a Nemzeti Múzeum Bakócz-címeres kelyhével együtt emlékeztetnek az elveszett kincsek gazdagságára. Rajtuk kívül még egy címeres miseruha és az úgynevezett esztergomi graduate miniatúrákkal díszített kötete maradt ránk.
