Horler Miklós: A Bakócz-kápolna (1987)
Kupola
A kupolával kapcsolatban még két dologról érdemes röviden szólni: az egyik a technika, a másik a szimbolika. Köztudott, hogy az egész itáliai és közép-európai reneszánsz építészetben nincs még egy példa arra, hogy egy kupolás, centrális tér kupolaszerkezetét tégla vagy kő helyett fémvázra szerelt rézlemezekkel imitálják. A művészettörténet máig adós annak magyarázatával, miért választották Esztergomban ezt a megoldást. Az okot a technikai - mai szóval építőipari - háttér hiányában kereshetjük. A félgömb vagy elliptikus keresztmetszetű szférikus kupolaboltozatok építése Itáliában is csak a xvi. században terjedt el, annak előtte inkább a kolostorboltozat különböző válfajait vagy az úgynevezett esernyőboltozatot alkalmazták, amely még nem valódi kupola, csupán a gótikus boltozatok reminiszcenciáján alapuló bordás szerkezet. Ezt alkalmazták a quattrocento idején Brunelleschitől Sangallóig. A gyűrűfeszültségen alapuló forgásfelületű valódi kupolák megvalósítása lényegében a xvi. század legelején Bramantéval kezdődik. Valószínűnek látszik hát, hogy Bakócz abban az időben még egyszerűen képtelen volt ilyen kupola kivitelezésének megoldásában és helyszíni irányításában jártas szakembert kapni Itáliából, a magyarországi építőműhelyeknek pedig csupán gótikus boltozatok építésében volt gyakorlata. Márpedig Bakócznak nagyon fontos volt ez a kupola. Rómában 1505-ben készült el 11. Gyula pápa síremlékének első terve, amely a szabadon álló kompozíciót a régi San Pietro szentélyében kívánta felállítani. Giuliano da Sangallo javasolta a pápának, hogy építsenek inkább a székesegyház mellé egy önálló kápolnát mauzóleum céljára. Erre a sírkápolnára több terv is készült, centrális, kupolás megoldással, s Vásáritól úgy tudjuk, hogy ezek adták végül a gondolatot az új San Pietro gigászi méretű centrális koncepciójához, amelyet aztán 1506-ban Bramante tervei szerint kezdtek el. Charles de Tolnay részletesen leírja ennek történetét, s közben megemlíti, hogy az ilyen kupolás sírépítmények régi hagyományra: a martyriumokra és a császárkori mauzóleumokra vezethetők vissza. »A síremlékhagyományban - írja - jelképes értelme volt a centrális elrendezésnek és a boltozatnak. Úgy tekintették őket, mint a túlvilág jelképét; a kupolát mint magának a mennyboltnak földi mását. Feltehető tehát, hogy Giuliano da Sangallo is a legjobban megfelelő architekturális környezetet javasolta Michelangelo műve számára, vagyis egy olyan épületet, amely a túlvilágot jelképezi.« Mondtuk, hogy Bakócznak tudnia kellett n. Gyula sírépítményének előkészületeiről, hiszen nem csekély jelentőségű eseményekről volt szó, amelyek végül is a régi San Pietro teljes lebontásához vezettek. Erről a bíborosi kollégium tagjai bizonyára értesültek. De éppúgy ismernie kellett a kupolás, centrális sírépítmények hagyományát és túlvilági jelentését, és nem elégedhetett meg más térformával, mint olyannal, amilyen Rómában is megállja a helyét. Ha a kupola nem volt kivitelezhető kőből, meg kellett oldani más módon. Ez adhatta az ötletet a fémvázra szerelt rézlemez-imitációhoz, amely megoldás végül is méltón illeszkedett az architektúra művészi színvonalához, és aranyfényű ragyogásával, formai gazdagságával tökéletes szimbólumát adta a mennybolt túlvilági szférájának.
