Horler Miklós: A Bakócz-kápolna (1987)
Andrea Ferrucci
azóta sem idéztek a magyar és a külföldi Ferrucci-életrajzok, illetve publikációk. ii. Gyula imolai kápolnáját egyedül Orsini 1907-ben megjelent, Imoláról szóló könyve közli, majd Fabriczy 1908-ban röviden említi. A Bakócz-kápolna architektúrájának alapgondolatát, amely a pilléres- gerendás szerkezetet az árkádívvel Colosseum-motívumszerűen kapcsolja össze, Cronaca és Sangallo nyomán Ferrucci is többször alkalmazta: a pis- toiai keresztelőkúton, az imolai kápolnán vagy a firenzei dóm kupolagalériáján. Ismert műveinek művészi kvalitásai semmiben sem különböznek a Bakócz-kápolnáétól, sőt az oltár és az épület mind kompozíciójában, mind díszítésében feltűnően harmonikusan kapcsolódik egymáshoz. A kápolna díszítményeinek motívumvilágában érdekes módon találkozik két vonal: egyrészt a már említett, urbinói hatásokat mutató budai díszítőszobrász kolónia, amelynek tagjai Ulászló budai építkezésein dolgoztak, s közülük nyilván számosán szegődtek az új mecénás, Bakócz Tamás szolgálatába, másrészről magának a Ferrucci családnak a múltja és művészi kapcsolatai. Francesco di Simone Ferrucci, Andrea nagybátyja és tanítómestere az 1470-es években maga is dolgozott az urbinói palotában, s Domenico Ros- selli az ő rajzai alapján faragott számos ornamentumot. Francesco di Simone Ferrucci itt került kapcsolatba a Lombardi-műhelyből jött mesterekkel, akik aztán innen mentek Velencébe a Santa Maria dei Miracoli építkezéséhez. Urbinóban dolgozott Ambrogio Barrocci is, a palota leggazdagabb portáljainak alkotója. Fabriczy Kornél szerint Francesco di Simone Ferrucci 1472-1479 között személyesen is megfordult Velencében, ahol a San Giobbe egyik oldalkápolnájának díszítése fűződik a nevéhez. Semmi csodálkozni való nincs rajta ezek után, hogy Francesco di Simone unokaöccse, Andrea Ferrucci 1494-ben a fiesolei Gondi-kápolna oltár- retablóján lombard-velencei akantuszindákkal és -csokrokkal díszített párkányfrízt faragott, s hogy ez a dekoráció eljutott az esztergomi kápolna architektúrájára és oltárára is. A Bakócz-kápolna csodálatos építészeti és szobrászati egysége nem lehet a véletlen műve. Építészet és szobrászat a reneszánszban nem vált mereven szét, és egy-egy művész néha több művészeti ágban is jeleskedett. (Ferrucci esetében Vasari külön kiemeli ezt.) Michelangelo például, amikor élete első megvalósult építészeti alkotását, a Medici-sírkápolnát megkezdte, már maga mögött tudhatta egyebek közt a Piétat, a Brüggei Madonnát, a Dávidot és a Sixtus-kápolna mennyezetfreskóját. Vayer Lajos Vasari legújabb magyar kiadásának előszavában ezt írja a reneszánsz nagy biográfusáról: »... forrás a legjavából, csaknem kimeríthetetlen. Az elfogadni és megcáfolni való adatok végtelen sora érdemes munka végzésére serkenti az itáliai reneszánsz művészet minden kutatóját...« Az előzőkben tehát Vasari szövegét a Bakócz-kápolna mesterének kérdésében néhány új adat és szempont felvetésével újraértelmezve elfogadásra javasoljuk. 27
