Dercsényi Dezső: Az esztergomi Porta Speciosa (1947)
22 mesteri kézzel beillesztette a magyar történelem egyik legszebb legendás jelenetét. Nézzük csak közelebbről a feliratokat, különösen Szent István szövegét: SUSCIPE VIRGO PIA MEA REGNA REGENDA MARIA. A prózai szövegben határozott stílustörekvések rejlenek. Ritmusa ha nem is felel meg teljesen a klasszikus ritmusképletnek, ilyen szándék felé mutat. Ugyanakkor rímekbe csengő végződése a prózai szövegnek valami elegáns külsőt ad. Nem mehetünk el szó nélkül az alliteráló regna-regenda kifejezés mellett sem, ami ismét költői szándékot takar. Nem ennyire határozott Mária válaszának stílusa: SUSCIPIO SERVANDA TUIS, Sí JURA SACRORUM SUMMÁT ADALBERTUS SICUT PETIS. A mondat ritmikus lejtése megtörik, nem oly gördülékeny, mint az előbbi, de két részének rímekben kicsengő mivolta (tuis- petis) kissé erőszakoltan, de tisztán jelentkezik. Ugyanezt mondhatjuk Szent Adalbert válaszáról is: ANNUO VIRGO TUIS JUSSIS, AC EXEQUAR UT VIS. Itt is megvan azonban a két rész rímes végződése (tuis ut vis). A XII. századi irodalomban, méginkább a kancelláriai gyakorlatban nem ismeretlenek ezek a stílusbeli sajátosságok, s a szakirodalom francia eredetre vezeti vissza és „elegáns“ stílus megjelöléssel szokta meghatározni. A magyar okleveles gyakorlatban is jólismert ez a stílus, például egy 1183-as oklevél58 így kezdődik: Solent scriptis inseri facta mortalium — ne tractu temporis revocentur in dubium — ut quod obliterare posset temporis diuturnitas ad memóriám hominum sigilli autentici revocet auctoritas. Egy 1185-ös oklevelet59 * így kezd a király kancellárja, Adorján prépost: Notum sit omnibus — eatholice fidei cultoribus — quod ego Béla tertius ... A szentistváni mondat szépen alliteráló regna-regenda kifejezése sem egyedülálló ez időben. A legfontosabb és leggyakrabban használt oklevél-kifejezéseket így fogalmazták: presens pagina, sőt még ily fokozásban is: per presentis privilegii paginám.00 gyakori az ilyen alliterálás is: dotatum ac ditatum.61 Mindezek a stiláris sajátosságok feltalálhatók nemcsak az oklevelekben, tehát a kancelláriai gyakorlatban, hanem ugyané korból származó irodalmibb igényű munkában is: Anonymus Ges58 Knauz: Mon. Strig. I. 128. 1. 59 Szentpétery: Az árpádházi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke. Bp. 1923. 140. sz. — Fejér: Cod. dipl. II. 188. 1. 80 A kifejezés francia eredetére és hazai elterjedésére lásd: Szilágyi L.: Az Anonymus kérdés revíziója. (Századok, 1937. 52—54. 1.) 81 Szilágyi L.: I. m. 187. 1.
