Csorba Csaba: Esztergom hadi krónikája (1978)
Félhold a Kereszt Helyén
sen, ha nemcsak a halottakat, hanem a harcképtelenné vált sebesülteket is beleszámítjuk. A várbeliek részéről a siker pirruszi győzelem volt. Az élve maradottak száma aligha haladhatta meg az 1500-at, s valóban fegyverforgatásra alkalmas ebből nem sokkal lehetett több ezernél (túlzás, amit Istvánffy ír, hogy egyharmadára olvadt le az őrség). Szinán leírásából látszik, hogy török főtisztek és elitcsapatok, janicsárok nagy számban vettek részt a rohamban, amelynek visszaverése jelentős fegyverténynek tekinthető. Ha azonban még egy ilyen nagy rohamot indít a török, akkor valószínű, hogy nem tudják feltartóztatni; különösen, ha előtte ágyúzással tovább bővíti a réseket s egyszerre több helyen támad, megosztva az őrséget. Az őrség reménytelen hangulatát leírta a már idézett Chesi Benedek: „...látott kettenként, majd hármanként olaszokat egymással beszélgetni. Ezekről tanú gyanította, hogy semmi jót sem tárgyalnak magok közt. Amire azt felelték: »Nem akarunk a légbe röpíttetni; mert az ellenség 12 aknát ásott és még e nap a várat felvetni kívánják.« Nem akarnak ők itt meghalni...”92 A bécsi püspök hálaadó istentiszteletet tartott a Szt. István templomban a nagy török roham visszaverésére, ünnepelték a hősöket -, hogy aztán néhány nap múlva mindenki árulóknak bélyegezze őket... Augusztus 7. - az ostromot követő nap nyugalomban telt el. Rusztem pasa ismét körüljárta a várat. Közben csaknem szerencsétlenség érte, a várból egy szakállas puska golyója lova előtt vágódott le. Augusztus 8. - megtörik a védők végső ellenállása: „A barbárok pedig nem késlekedtek - írja Istvánffy - a víztornyot megközelíteni, melyet egy oldalról sem védett bástya, s a várfalak alá aknát ástak. Ez az ostromlottak lelkét még nagyobb félelemmel és rettegéssel töltötte el, s arra ösztönözte őket, hogy a végső döntést meghozzák...” Míg a katonák egymás között tanácskoztak, egy cesenai olasz zászlótartó, Giovanni Mássá két társával kiment tárgyalni a törökökhöz. Ibrahimhoz vezették, aki a távollevő nagyvezír helyettese volt. A zászlótartó fölajánlotta a megadást a szabad elvonulás ellenében. Elfogadták a feltételt, s a zászlótartó visszatért, Salamancának előadta küldetése eredményét (Lascano várkapitány közben könnyebben megsebesülve feküdt). Salamanca nem merte a zászlótartót azzal büntetni, ami a katonai tör92 Uo. 45. old. 95
