Csorba Csaba: Esztergom hadi krónikája (1978)
Esztergom Siralmas Éneke (1242) - Az Újjászületéstől a Hanyatlásig
volt. Ez az adomány viszont az érseket közvetlenül érdekeltté tette Komárom várának elfoglalásában. Nem csodálhatjuk tehát, hogy az ostromban a király oldalán személyesen jelen volt - bizonyára fegyvereseivel együtt.43 1317. szeptember 5-én szálltak táborba Komárom vára alatt, s két hónapi ostrom után, november 3-án foglalták el a várat, amely a királyi adomány értelmében az esztergomi érseké lett. A Duna vonala azonban Csák Máté ellenőrzése alatt maradhatott, mert még 1318-ban is személyesen jelenhetett meg Esztergomban, a keresztesek konventje előtt. Esztergom békéjét csak 1321-ben biztosította egy váratlan esemény: március 21-én meghalt Csák Máté. Évtizedeken át kiépített „országa” hónapok alatt összeomlott. Tamás érsek azonban már nem érte meg Máté halálát, 1321 januárjában meghalt. PAPOK ÉS POLGÁROK A BÉKEVILÁGBAN A király pártján álló érsek és Csák Máté között dúló harc idején a káptalan és a város ellentéte nem jutott nyugvópontra.44 Egymást követték a hatalmaskodások, verekedések. A mészárosok nem fizették az adót. A polgárok nem fizettek földbért, a kereskedők megtagadták a piaci helypénzt, vásárpénzt, a korcsmárosok sem voltak hajlandók fizetni, a mesteremberek (vargák, kovácsok stb.), a bel- és külföldi kereskedők nem fizettek vámot; mint az egy 1324. július 27-én kelt oklevélből kiderül. A perben az országbíró az érsek és a káptalan ellen ítélt 1324-ben, vagy 1325 elején. Károly király a polgárok pártját fogta, az országbíró eljárása is erre mutat. A káptalannak még abba is bele kellett törődnie, hogy 1326-ban a király Kovácsi falut Esztergom királyi városának adományozta. 1328-ban Boleszló érsek halálát követően némi bonyodalmak után Károly király akarata érvényesült, és Telegdi Csanád egri püspök lett az esztergomi érsek (1330-tól). Az ő nevéhez fűződik a Szt. Adalbert székesegyház újjáépítése, a vár megerődítése, 43 Mon. Strig. II. 788.. 791-792. és 806. sz. 44 PÓR: Háborúsig 182-184. old. 31