Csorba Csaba: Esztergom hadi krónikája (1978)

Másfél Évtized Háborúban

következtében a németek közül sokan részint megégtek, részint a sűrű füsttől, mely elzárta légzőszervüket, megfulladtak, lemondva arról a reményről, hogy a várat megtarthatják, Dampierre-hez fordultak - őt az ellenségtől megölt Öttingen helyére egyhangú katonai szavazattal állították -, s nagy zúgással követelni kezdték, hogy adja fel a várat.”150 Kjátib Cselebi és Pecsevi úgy mondja el, hogy már az ostromárkok megteltek a rohamozó törökökkel, mikor a „hitetlenek” elkezdtek kiabálni: „kegyelem, kegyelem”, s megkezdődtek a feladás iránti tárgyalások. Az Öttingen helyébe lépő Dampierre először nem akart kötélnek állni, majd mikor mégis elment tárgyalni, az őrségnek kijelentette - a haditörvényszéki ítélet anyaga szerint -, hogy nem úgy cselekedett, mint az egy becsületes ezredeshez illik...” A részletekre nem térhetünk ki, tény az, hogy október 3-án már újra török zászlót lengetett a szél Esztergom falain. A vár kulcsait ugyanaz a török pasa, Lala Mehmed vehette át, aki föladta;' s a megadásról tárgyalók közt ott volt az a Pecsevi Ibrahim is, aki tíz esztendővel azelőtt hasonló helyzetben tárgyalt, csak akkor ő volt kénytelen beismerni a vereséget. Sőt Pecsevit még az a megtiszteltetés is érte, hogy ő vihette meg a szultáni udvarba az örömhírt a vár elfoglalásáról. Az őrség szabadon, fegyveresen távozhatott.

A Komáromba érkező esztergomi őrséget lefegyverezték, bebörtönözték. Összeült a haditörvényszék, s a következő ítéletet hozta (kivonatosan ismertetjük): „Miután e vár inkább anyagi előnyök és pénz miatt, szabad akaratból és félelemből, mintsem kiállott szükség és veszedelem folytán adatott föl, a hadi törvényszékhez kiküldött ülnökök és bírák, a törvénykezés három napi tartama alatt a magasabb és alantasabb parancsnokok, altisztek és közemberek meg történt szokásos kihallgatása után, védekező irataik tekintetbe vételével, tiszta lelkiismeretük és becsületük szerint a következőképp ítéltek: Leonhard Friedrich Schlöcker, Öttingen ezredbeli volt kapitányt az ellenséggel való - felső hatóság tudta nélküli - tárgyalás és a védelem beszüntetése miatt jobb ökle levágására, nyelve kiszakítására és mindkettő bitófára szegzésére, önmaga mellé akasztatására ítéltetett (nagy közbenjárásra »csak« lefejezték). A megszökött Stoll kapitánynak a nevét szögezték akasztófára, kilátásba helyezve - esetleges elfogatásakor - jobb keze levágását, bitóra szegzését, magának mellé akasztását. További 24 embert ítéltek akasztásra és végeztek ki. A többi zászlóaljból mintegy 46, az ellenséghez pártoló embert nevük bitóra függesztésére s arra

150 ISTVÁNFFY i. h. Vö. GÖMÖRY Haditörvényszéki ítélet az Esztergomot 1605-ben áruló módon átadott tisztek és legénység fölött. HK 1893. 143-146. old. 169