Csorba Csaba: Esztergom hadi krónikája (1978)

Félhold a Kereszt Helyén

Pest 1481, Fehérvár 2987, Vác 426, Pécs 513, Szekszárd 236, Szekcső 27 fő. Ahogy haladunk délre, úgy csökken az őrségek létszáma. Ez az arány - több-kevesebb vál­toztatással - az egész török korra jellemző. Az északi és nyugati több ezres őrségek mellett délen, a Duna és a Tisza mentén szinte csak jelképesen; egy-két száz, sőt néhány tucat török katona védte az erősségeket. Esztergom és Buda őrséglétszámának aránya sem változott. Esztergom őrsége alig néhány száz fővel kevesebb, olykor szinte egyenlő. Nagyon vigyázott a török Buda „kulcsára”. Az esztergomi őrség összetétele sem titok előttünk, hála a pontos és rendszeres török adminisztrációnak. 1543-ban, az említett időszakban, Musztafa dizdár a vár- parancsnok. Napi 80 akcse zsoldot kapott. Helyettese, a kethüda 30 akcsét. Mohamed dizdár, a víztorony parancsnoka 20 akcsét. A víztoronynak később is többnyire kü­lön őrsége és parancsnoka volt, amennyire a zsoldjegyzékekből látszik. A vízemelő berendezés általában a török kor folyamán mindvégig működött, bár a XVI. század végén már biztos - nyugati eredetű útleírások tanúsága szerint - a várbeli mély kút megléte. Esztergom várában szolgált 1543-ban 50 bölük (tized) janicsár, azaz 500 fő, egy bölükbasi parancsnoksága alatt, akinek zsoldja 7 akcse, a janicsároké 6-7 akcse; 1 bölük dzsebedzsi (10 fő) 6-7 akcse zsolddal ők a műszakiak, fegyverkészítők, illetve -javítók; 5 bölük topcsi (50 fő), parancsnokuk 30 akcsét, helyettese 12, a köz- topcsi 7-8 akcse zsoldot kapott - ők a tüzérek; az öt kovács kézműves (dzsemáet) 7-8 akcsét kapott; a kalkandzsik 4 bölükje (40 fő) 7-8 akcsét kapott fejenként, pa­rancsnokuk, Redzseb aga 21 akcsét. Ulufedzsi, azaz lovas 10 oda volt, vagyis 200 fő, parancsnokaikkal együtt 202, fejenként 9 akcse zsolddal. A szeroda (tizedes) 10, agájuk 35 akcse zsoldot kapott; Kubád aga alatt szolgált külön 100 fő, ugyanannyi zsolddal. A gyalogos reiszek (aszabok) dzsemáetje 953 főt tett ki; Bálig Musztafa aga alatt szolgált 10 dzsemáet, egyenként 3-3 bölükre osztva, összesen 301 fő, Durgud aga és Abdi aga alatt ugyanannyi. Az agák zsoldja 20-22 akcse, a legénységé 6 akcse. A martaloszok dzsemáetje 1058 főnyi, vezetőjük 3 aga 20-23 akcse zsolddal, a kisebb parancsnokok közül a szermájék 12, a szerodák 7 akcse zsoldot kaptak, a legénység 5 akcsét. A martaloszok nevét megőrizte a magyar martalóc szó, ami cseppet sem hízelgő. Ezek általában - így Esztergomban is - nem törökök, hanem délszlávok voltak. Sőt a zsoldlajstrom arra is utal, hogy nem is mindegyik mohamedán. A törökök a zsoldjegyzékben azt is feltüntették, hogy kik a szabadságon levők. Ha a név melletti szám (a zsold összegét jelzi) nincs aláhúzva, azt jelenti, hogy az illető 103

Next

/
Thumbnails
Contents