Csorba Csaba: Esztergom (Panoráma - Magyar Városok, 1981)

II. Esztergomi séták

látást korlátozza a Főszékesegyház hatalmas tömbje, keletre pedig a Szt. Tamás-hegy emelkedik.

A szűk lépcsőn és folyosón visszamenve, a királyi palota kápolnájába jutunk. A kápolna igen kicsiny, méretei nem haladják meg a falusi templomokét. Építészeti kialakítása azonban bravúros. Belső tere jóval nagyobbnak, monumentáli- sabbnak látszik a ténylegesnél. Csak a nyugati fele maradt meg épségben, a keleti rész, az apszis, amely éppen szemben feküdt a Szt. Tamás-heggyel, az ostromok következtében a járószintig leomlott. A nagyrészt eredeti helyükön maradt faloszlopok és bordainditások alapján sikerült megszerkeszteni a boltozat rendszerét s így az 1930-as években ezt is mintaszerűen állították helyre. A boltozat rekonstruálásában a boltozati zárókő megtalálása volt a döntő momentum. Az illeszkedő bordák és a tartórendszer közti összefüggést ezután már viszonylag könnyű volt felfedezni. Tehát a mai kép, amely a szemlélő elé tárul ugyanaz, mint ami a III. Béla korabeli udvari embert fogadta. Természetesen a falakat ekkor freskók borították, de ezek a szentélyben a fallal együtt leomlottak és elpusztultak. A tetőteret statikailag — mivel a bordák csak hiányosan voltak meg — csak úgy lehetett helyreállítani, hogy a boltozat elemeit vasbeton konstrukcióra függesztették. A szemlélő számára azonban ez nem látható, tehát a hangulatot, az építmény összhatását nem zavarja. Nem kevés gondot jelentett a kápolna megmaradt falait borító falfestmények megóvása, hiszen évszázadokon át nedves föld fedte őket, s napvilágra kerülésük után a gyors száradás miatt pattogzani kezdtek. Attól lehetett tartani, hogy rövid időben belül megsemmisülnek. Rögzítésük és állagmegóvásuk nem volt egyszerű feladat, azért sem, mert erre magyar szakember az 1930-as években még nem akadt. Szerencsére azonban találtak megoldást, az európai hírű olasz restaurátort, Mauro Pellicciolit bízták meg a munkák elvégzésével. A freskók így ma is régi pompájukban láthatók. A szentély oldalfalán megcsodálhatjuk az oroszlános freskót: az oltártól jobbra és balra az alsó festett sávban palmettás fríz alatt olivazöld oroszlánok lépkednek, mögöttük stilizált életfa áll. Eredetileg hét —hét oroszlán-kép lehetett, közülük ma egyet láthatunk rekonstruálva (Deéd-Dex Ferenc munkája). A kép a keleti textilekre, a bizánci császári műhelyekben készült selyem- szövetek mintáira emlékeztet. Az oroszlánok a középkorban a győzedelmes királyi hatalmat, az erőt szimbolizálták, s nyugaton is gyakoriak voltak az oroszlán-ábrázolások, az oroszlános díszruhák. Érdekességként meg kell említenünk azt is, hogy lépkedő oroszlánok láthatók Imre és II. András király pecsétjein. A magyarázata talán az lehet, hogy Imrének Aragóniái Konstan- ciával kötött házassága révén a leoni és kasztíliai királyság jelvénye, az esztergomihoz hasonló lépő oroszlán mint címerállat ismertté vált hazánkban is. IV. Béla, II. Endre fia viszont már nem használta címerében az oroszlánokat, melyek ezzel véglegesen ki is szorultak a középkori magyar királyi címerből.

102