Cséfalvay Pál: Az esztergomi Főszékesegyházi Kincstár (1984)
Bevezető
Bevezető Az egyházi kincstárak eredetileg az istentiszteletnél használt értékes tárgyak: kelyhek, keresztek, úrmutatók, ereklyetartók, miseruhák együttesei. A székesegyházak kincstárába - minthogy ezek püspöki, érseki vagy prímási templomok - mindig a művészileg értékesebb, anyagukban nemesebb tárgyak kerültek. Elkülönítve, jól zárható kisebb helyiségben tárolták, és csak nagy ünnepeken használták őket. Az esztergomi főszékesegyház az ország első papjának temploma. Kincstára a leggazdagabb egyházi kincstár Magyarországon. Egykori gazdagságából csak töredékek maradtak meg. Az ismételt fosztogatás, majd a Napóleon előli menekítés, a háborús beszolgáltatások nagyon megtizedelték a gyűjteményt, elsősorban a középkori tárgyakat. A kincseket tizenháromszor kellett más-más helyre vinni. Ezt főleg a liturgikus öltözékek sínylették meg. A kincstár anyagának múzeumszerű bemutatására csak a múlt század végén érett meg a gondolat. Simor János hercegprímás (ti891), a nagy építtető és múzeumalapító 1886-ban alakította ki és tette a nagyközönség számára megtekinthetővé a kincstárat. Ebben elsősorban művészetpedagógiai meggondolások vezették, de szerepet játszott az is, hogy székvárosának, Esztergomnak a régi fényét és nagyságát akarta visszaállítani. Ezért a meglévő állományt céltudatos vásárlásokkal gazdagította oly módon, hogy mind 5
