Cséfalvay Pál: Az esztergomi Bazilika, Kincstár és Vármúzeum (1992)
Bevezetés
Bevezetés Magyarország szent hegye, vagy ahogy a történelem folyamán gyakran nevezték, a „Magyar Sión”, államiságunk és kereszténnyé válásunk bölcsője: az esztergomi Várhegy. Természetes adottságai predesztinálták arra, hogy az ókor óta fontos őr- és kultuszhely legyen. Solva, ahogy a rómaiak nevezték, a limes fontos pontja volt, és a Dunát átszelő kereskedelmi vonalat vigyázta. Marcus Aurelius császár itt, a Garam torkolatánál felütött táborában írta Elmélkedésen 170-180 közt. A népvándorlás idején számos nép hagyta itt nyomát: keleti gótok, szarmaták, avarok, szlávok. Árpád vezér utódai közül Géza fejedelemről biztosan állíthatjuk, hogy viszonylag állandó szálláshelyet épített e hegyen. Felesége, Sarolt itt szülte meg fiát 972-ben vagy 973-ban, aki égi jelenés utasítására az István nevet kapta a keresztségben. Géza fejedelem palotája és a vele egybeépített, Szent István első vértanúról elnevezett templom - ha romosán is - megérte az újkor hajnalát. Itt koronázták királlyá Szent Istvánt a Szilveszter pápa által küldött koronával 1000 karácsonyán, és István innen szervezte meg a magyar egyházat, Róma befolyását juttatva érvényre. Bizánc és a Német-római Császárság ütköző zónájában igen jelentős döntés volt ez, mely napjainkig érezteti hatását. István választása által tartozunk ma is Európához s annak éltető forrásához, a nyugati kereszténységhez. Voltak az országban bizánci kapcsolatok korábban is, politikai és vallási téren. István nagysága abban rejlik, hogy tudott messzelátóan dönteni. Kelet felől ismételten történtek próbálkozások - a bizánciak, a tatárok, a törökök, az oroszok és szovjetek részéről -, melyek a magyarságot szerették volna más érdekszférához kötni; ám mindannyiszor sikerült túlélni ezeket. Hogy István idejében milyen lehetett Esztergom vára és a város, arról csak elképzeléseink lehetnek. Nyilván megfelelt a fejedelmi reprezentációnak, ha több, mint 200 éven keresztül királyi szálláshelyként szerepelhetett. Egyházi centrumként - a török és német megszállást kivéve - mind a mai napig él. Több krónika és néhány építészeti töredék hitelesíti, hogy a Várhegyen volt a „szép templom”. Ennek pompáját és gazdagságát egy-két megmaradt öt- 7 vöstárgy is bizonyítja. Nem foglalkozom a Szent Adalbert-székesegyház leírásával. Kevés megmaradt darabját a Vármúzeum őrzi. Amit ma láthatunk a várból, az m. Béla király idejéből származik (1172-1196). A régészeti kutatás kimutatta korábbi építkezések nyomait is, például egy körtemplom alapfalait, ám ezek funkciójáról csak találgathatunk. Egészen biztos, hogy István király bőven gondoskodott az udvartartásnak megfelelő épületekről, mind a maga, mind az érsek számára: palotákról és székesegyházról. Népének megszelídítésére hozott törvényeit ismerjük. Minthogy gazdag is volt, szent is volt, a törvény megtartásában maga járt elöl jó példával. Király utódai és a va- gyonban-hatalomban a királlyal vetekedő érsekek szinte állandóan építkeztek - e hajdani gazdagságból ma alig látunk valamit. A tatárok 1242-ben nem tudták elfoglalni a várat, csak a királyi várost és az ország nagy részét pusztították el. A törökök - ismételt próbálkozások után - bevették Esztergomot, Buda után két évvel, 1543-ban. A közbülső kisebb-nagyobb ostromok (Csák Máté, Stibor vajda, Zápolya János, Ferdi- nánd király) alkalmával csak elmozdítható értékeitől fosztották meg a várost. A török veszedelem elől az érsekség és a káptalan Nagyszombatba (ma Trnava, Szlovákia) menekült, mozdítható értékeivel együtt. A török ittlétének 140 esztendeje alatt a hadi technika nagyot fejlődött, s négy alkalommal igen erős, többhetes lövetést szenvedett el Esztergom: 1543-as elfoglalásakor, 1594- es sikertelen ostromakor (ekkor esett el Balassa Bálint), 1595-ben, mikor is sikerült 10 évre visszafoglalni, majd az 1683-as végső visszafoglaláskor. A megmaradt épületeken igen nagy pusztítást végzett az az ostrom, amellyel a Rákóczi-szabadságharc kurucai foglalták el a várost 1706-ban. A székesegyház Bakócz Tamás által épitett oldalkápolnáján kívül semmi sem maradt épen a Várhegyen, s jóllehet hadi szempontból nem volt jelentősége, a császári katonaság mégis megszállva tartotta 1761-ig. Ekkor kapta vissza Barkóczy prímás a Várhegyet, aki kísérletet tett arra, hogy felépítse az új egyházi központot. Korai halála miatt csak a
