A Sátorkőpusztai-barlang

Tartalom - A legújabb kutatások

esetleg zeg-zugos, koncentrikus rétegekből épülnek fel, közöttük légteres hézagok tűnnek fel. A hézagok nem mindenütt jöttek létre, néhol a rétegek összenőve láthatók. A hézagokban befelé növő ásványszemcsék keletkeztek. Az összenőtt oszlopok külsejét zömmel borsókő borítja, továbbá gömbhéjas szerkezetű kalcitkiválások, ezek olykor szintén szivacsos borsóköves megjelenésűek. Számos helyen a külső oldalon a bevonat héjas-gömbös szerkezete is egyértelműen látható. Egyedi képződménynek számítanak azok a nem definiálható képződmények, melyek hasonlatosság alapján, de eltérő méretük miatt embrionális oszlopoknak nevezhetők. Karbonátos anyagú, koncentrikus, nem szabályos gyűrűkből épülnek fel, a gyűrűk között anyaghiány mutatkozik, mely esetleg gipszgyűrűk kioldása során keletkezhetett. Nagyságuk eltérő, 1 cm-től 15 cm átmérő közötti. Ilyen képződményeket egyébként csak a terem közepén levő aljzati (egykori robbantási) törmelékben találhattunk. Egyes példányai szétrobbantott gipszoszlopok belsejéből kerültek elő, így valószínű, hogy ez utóbbiak a gipszkiválást megelőző, illetve annak keletkezésének kezdetén, esetleg azzal váltakozva alakultak ki. A terem belsejében számos helyen találkozunk hófehér borsókövekkel. Ezek általában egy kicsit megnyúlt, ovális kifejlődésűek, végükön olykor visszaoldott kalcitkristályok találhatók. Érdekesség, hogy ez a borsőkő szabad felületen látható, a többi, más jellegühöz képest ezeket nem borítja gipszkéreg. A másik típus inkább mikroborsókőnek írható le, s mindig a gipszkéreg alatt található. Erősen visszaoldottnek tűnik. Egy harmadik, típusos borsókő is felismerhető, ezt azonban eddig csak törmelékben sikerült megtalálni. Különlegessége, hogy a borsókő vékony gipszerekkel váltakozik. Az eddig említett borsókövek általában vékony bevonatot képeznek a barlang falain, s csak az alsó szinten. A középső és felső szinten akár fél méter vastagságú borsókő bevonatokat ismerünk, ezek olykor feláramlási csövek-csatornák mentén visszaoldódtak. A barlang alsó szintjének legjellegzetesebb kiválása a gipsznek leírt porcukor jellegű ásványi anyag. A terem falát akár 15 cm vastagságban borítja, de gyakoriak a mm vastagságú, apró kristályos (0,5 mm) kérgek (4. tábla 1. fotó). Helyenként visszaoldott változat is megfigyelhető: egyrészt a kérgek tövében látható, másrészt a makro kristályos változatok esetében. Visszaoldás a vizet vezető kalcittelérek alatt is előfordul, illetve ismét leírhatjuk a már említett színlőt. A kéreg sok helyen földes megjelenésű, helyenként bennőtt, átlátszó gipszkristályok, illetve rostos gipszkötegek találhatók benne. A makrokristályok mérete 10 cm-t is elér, a legnagyobb kristály-együttes a ma már nem látható, 70 cm-es Gipsztőr volt. Kisebb üregekben vékony tüs előfordulása is ismert. A napjainkban meglevők 1-2 cm hosszúak, de a 90es évek elején még voltak 10 cm-esek is. A gipszkéreg vizsgálata (1-2 táblázat) jelentős mennyiségben mutatott ki kalcitot. Felületi csiszolat esetén megfigyelhető, hogy a 10 %-os sósavval történő csepegtetés esetén kifelé egyre kisebb intenzitású a pezsgés, tehát kifelé csökken a kalcittartalom. Az oszlopos gipszek a legjelentősebbek, melyek akár 1,5 m magasságot és 1 m átmérőt is elérnek. Ezek egy része megsemmisült, akárcsak a gipszcseppkövek zöme. Ez utóbbiak csonkja a terem közepén látható (4. tábla 2. fotó), de a törmelékből is került elő néhány kisebb példány. A gipszek általában a borsóköveken helyezkednek el, attól sok esetben légteres tér választja el. Ennek oka nem ismert, esetleg a borsókövek/gipszkéreg visszaoldódása játszhat szerepet. 6. Következtetések A vizsgálatok alapján felvázolható a sokáig világviszonylatban is ritkaságnak számító barlang keletkezése, környezetének fejlődéstörténete. A barlang anyakőzetét felső-triász dachsteini mészkő alkotja. A kőzet a Dunántúliközéphegység egyéb területeihez hasonlóan a kréta folyamán tektonikai erőhatásoktól szenvedett. A késői-krétában megindult előbb a fiatalabb mezozoós üledékek, majd a lepusztulás 74