„Lux Pannoniae"

Tartalom - TÖRÖK JÓZSEF: Az esztergomi rítus és Szent Gellért tisztelete

A velencei származású Szent Gellértről szintén a Szene Margie Sacramenearium tartalmazza az első liturgikus szövegemlékeket, három könyörgést. A Gellére-legendák kapcsán fölmerülő kérdéseket 6 itt nem lehet részletekbe menően tárgyalni, ám a liturgikus imádságoknak vagy ezekkel, vagy az elveszett űslegendával fennálló kapcsolata kimutatható. Érdemes röviden kitérni a collecta-könyörgés szép indítására. Szent Gellértet hazánk protomártírjának tartották, kislegendája is erről tanúskodik. Amint az egyetemes egyház protomártírját, Istvánt, úgy Gellértet is megkövezték, s Gellért utolsó szavai: "Uram, Jézus Krisztus, ne ródd fel nekik bűnül, mert nem tudják, mit tesznek", 7 részben Szent István protomártírtól, 8 részben magától Krisztustól 9 kölcsönzöttek. A Sacramenearium Gregorianumnak Aniane-i Szent Benedek által szerkesztett Supplemeneumá ban a püspöki áldások között Szent István első vértanú ünnepére ezt olvassuk: "Isten, aki boldog Istvánt, az első vértanút a hit megvallásával és a vértanúság küzdelmével koronázta meg, védelmezze a ti elméteket..." 1 0 Látszólag nagy a különbség Gellért collecta-könyörgéséhez viszonyítva, amely így kezdődik: "Isten, aki Gellért főpapot a vértanúság küzdelmében a halhatatlanság stólájával megkoronáztad..." (vagyis a halhatatlanság ruhájába öltöztetted) — a vértanúk megkoronázása különben is közhelyszámba megy. Mégis, a "vértanúság küzdelme" (agone martyrii) szókapcsolat nem annyira gyakori, hogy ezt a közelítési lehetőséget az István és Gellért protomártírok tiszteletére imádkozott szövegek esetében figyelmen kívül lehetne hagyni. Megragadó kijelentés: "a halhatatlanság stólájával megkoronáztad". A liturgikus szókincsbe az örök boldogság jeleként a Vulgaeaból került át a "dicsőség stólája" (stóla gloriae), "örvendezés stólája" (stóla iucunditatis) fordulat. 1 1 A "halhatatlanság stólája" a pap által mise előtt, öltözködés közben mondandó imádságok egyikében fordul elő, a stóla felvételekor a nyugati egyházak liturgikus előírása szerint; bár tegyük hozzá, a hazai földön, benedeki regulát követő szerzetes által másolt Pray-kódex Sacrameneariuma ebben a könyörgésben az "igazság stólája" (stóla iustitiae) kifejezést használja. 1 2 Szent Adalbert térítő püspök Gellért kultuszának kialakításában szolgálha­tott-e mintául a liturgikus dokumentumok szerint? A nyomtatott zágrábi Missalén an (1511) Szent Adalbert tiszteletére szóló mise collecta-könyörgése a most elemzett oráció, csupán Gellért neve helyett Adalberté szerepel. Szent 40

Next

/
Thumbnails
Contents