„Lux Pannoniae"

Tartalom - HORLER MIKLÓS: Az esztergomi Bakócz-kápolna

kápolna a fiesolei plébánia számára, amelyből csak az oltár maradt fenn a dóm régi sekrestyéjében. A kápolna Matteo Gondi végrendelete alapján készült 1492-94-ben, szerződése és elszámolásai fennmaradtak. A kápolna öt öl széles és hét öl magas volt, fehér márványból, helyenként vörös márvány­nyal díszítve, az aláírt tervek szerint. Egy másik márvány oltárt is készített a fiesolei San Girolamo templom számára, amely később a londoni Victoria and Albert Museumba került. További munkái nyomán 1512-ben a firenzei Dóm szobrászműhelyének vezetője lett. Rövidesen kapcsolatba került Michelangelóval, aki 1517-ben megbízta a San Lorenzo homlokzati munkáinak vezetésével, majd 1524-től a Medici-sírkápolna munkáinak vezetőjéül szerződtette. Vasari arról is tudósít, hogy 1517-ben egy kutat készített a magyar királynak. Andrea Ferrucci tehát egyik jelentékeny és sokat foglalkoztatott tagja volt a korabeli toszkán mesterek második vonalának. Első művein még Antonio Rossellino és Benedetto da Maiano nápolyi oltárainak hatása érződik, később, a század elején Michelangelo környezetébe kerülve mindinkább az ő követőjévé szegődött. Ferrucci és Bakócz kapcsolatáról egyetlen közvetlen írásbeli dokumentum tanúskodik: 1519-ben Bakócz levélben kéri a ferrarai herceg támogatását Muzzarelli orvosa számára, akit Firenzébe küldött a kápolna oltárához készült szobrok hazaszállítására. "... pro advehendis quibusdam imaginibus marmoreis una cum suis basibus quas in urbe Florentina pro tabula altaris Sacelli, quod ad latus Ecclesie mee Strigoniensis construi curavi, in Italiam miserim." Ez a levél Bakócz személyes cáfolata azoknak a félreértéseknek, amelyek Vasari szövegében szereplő " Sepoltur a" szót nem fogadják el a sírkápolna megnevezéseként, mely Ferrucci kezétől származott, és amelyben egy szép Madonna és más alakok voltak. Bakócz itt világosan megírja, hogy az eszter­gomi templom oldalához építtetett kápoln a oltártáblájához készült szob­rokról van szó. A Bakócz kápolna felépítését tervező és irányító építész személyét ezzel megoldottnak tekinthetjük. Vasari életrajzi szövegét Bakócz személyes leve­lével összevetve, nincs tehát egy Ferrucci kezétől származó síremlék, amely­ben szép Madonna szobor és más szobrok vannak, és benne a Bíboros holtteste, hanem egy sírkápolna a székesegyház oldalához építve, Ferrucci 205

Next

/
Thumbnails
Contents