Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

nözte Mátyást az is, hogy a magyar Koronát III. Frigyestől visszaszerezze. Fellépésének annyiban meg is volt az eredménye, hogy a császár a szent Koronát 1462-ben 80.000 arany ellenében kezére adta. Hunyadi János belgrádi diadala annakidején megakasztotta ugyan a töröknek hazánkba irányított előnyomulását, de nem rettentette el attól, hogy előországainkat megszállja. A félhold ekkor már Szerbiának jelentékeny részében felkerült a mecsetek és moschék kupoláira; Ó-Románia tőle nyert hűbéres fejedelmet és a magyar király fensőségét elismerő bosnyák királyságot is fenyegette. Mátyásnak saját elhatározásából is gondja volt arra, hogy a törökkel szemben felvegye a kesztyűt, de mivel a pápa is sürgette a cselekvésre, hadaival csakhamar Délre indult és a Szerémségbe befészkelődött török seregen győzelmet aratott. A bosnyák királyság megmentése ugyan nem sikerült, ellenben Jajcát elfoglalta és a tartományt megszabadította a félhold uralma alól. Amint látjuk, Mátyásnak a törökkel szemben elért sikerei biztatók voltak arra nézve, hogy annak elmenjen a kedve a további kísérletektől az esetre, hogyha tovább is azt tapasztalja, hogy félnie kell, azonban az a terve, hogy keresztes háború szervezésével rettentse vissza a törököt, az európai hatalmak rövidlátásán meghiúsult s ily körülmények között nem volt más választása, mint védelemre szorítkozni. A védelmi hadjáratok közül különösen kiemelkednek az 1479-iki kenyérmezei győzelem és annak hősei: Kinizsi és Báthori. * Habár Mátyás Podjebrád cseh király veje lett, ez a kötelék nem volt akadálya annak, hogy felesége halála után a pápa és a császár bíztatására Csehország ellen hadba induljon. 1468-ban indította meg ezt a hadjáratát és 1478ban fejezte azt be, még pedig oly sikerrel, hogy felvehette a cseh királyi címet és birtokba vehette Csehország tartományait. Ez a hadjárat nemcsak azért folyt tíz éven át, mert Podjebrád szívósan védekezett, hanem azért is, mivel a minden zavarosban halászó Frigyes császár is ellene fordult és a Podjebrád halála után (1471) a cseh rendek által királlyá választott Ulászló lengyel herceg révén Lengyelországban is ellenfélre talált. A háborúskodásnak az 1478. évi olmützi béke vetett véget, de Mátyás ezt megelőzőleg Frigyessel is le akart számolni. Le is számolt és Béccsel együtt birtokába jutott 1485-ben AlsóAusztria. Ez időtől fogva hol Budán, hol Bécsben székelt és halála 1490-ben ez utóbbi helyen következett be. Amíg az eddigiekben Mátyás sikeres hadivállalkozásairól emlékeztünk, nem feledkezhetünk meg azokról a reformokról sem, amelyeknek tulajdonítható, hogy ellenfelei fölé kerülhetett. Mátyás ugyanis okult ama balsikereken, amelyek Hunyadi János fegyvereit nem egyszer azért kísérték, mert a nemesi bandériumokra volt utalva. Épen emiatt alakította a zsoldos hadsereget, de nem úgy, hogy azt ideig-óráig tartsa, hanem állandó szolgálatra szervezte és fizette. Ezzel elérte azt, hogy zsoldosai akkor, amikor nem volt rájuk szükség, idegen, vagy vele ellenséges szolgálatba nem szegődtek. Megszervezte Mátyás különben a saját személyi hadseregét, a félelmes „fekete hadsereget" is, mely abban az időben állandósított mivoltában egyedüli volt Európában. Kérdés már most, hogy honnan teremtette elő Mátyás az állandó hadsereg fenntartásához szükséges anyagiakat? Az adók egységesítése révén a királyi kincstári adó behozatalával, amelyet a nemesi renden kívül mindenki viselni tartozott. A kincstári adó után a régi harmincad helyett a korona-vám következett. Megtörtént az is, hogy ez a két rendbeli jövedelem sem volt elégséges és ily esetben következtek a subsidiumok (segélyek), amelyeket ha azok, akiktől kívántattak, nem voltak hajlandók nyújtani, Mátyás attól sem riadt vissza, hogy azokat — miként Vitéz János érsekkel tette — kierőszakolja. Ez utóbbi esetet, mely Esztergom ostromába került, később ismertetjük. Mátyás uralkodása nem volt mentes a diktatúrára való hajlandóságtól. 6* 83