Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

sikeres vállalkozás után az érsek 1307. okt. 10-ére országgyűlést hívott össze és ezt Pesten a szt. Ferencrendiek templomában megtartva, az egybegyűlt rendek, kik között most már az ellenzék több tagja is megjelent, Róbert Károlyt Magyarország királyának ismerték el. Habár ezek szerint Róbert Károly számára biztosíttatott a trón, még sok bajjal kellett számolni s ezek között különösen Kőszinivel, Csák Mátéval és László erdélyi vajdával volt szükséges rendet csinálni nemcsak azért, mert hatalmi hóbortjuk nem ismert határt, hanem azokért a bűnös cselekedetekért is, amelyek részint az egyházon, részint az egyeseken esett sérelmek miatt rovásukon voltak. Baj volt a szent koronával is, mert azt Mihály vajda Bajor Ottótól elvéve, magával vitte, azt tehát vissza kellett szerezni. Ily körülmények között küldötte V. Kelemen pápa 1308 őszén Gentilis bíbornokot követül oly megbízatással, hogy a királynak a belső rend biztosításában segítségére legyen s egyúttal arra is törekedjék, hogy az egyházon esett sérelmek orvosoltassanak. A pápai követ első teendője az volt, hogy azon évi nov. 18-ára országgyűlést hívott össze és azon Tamás érsekkel arra törekedtek, hogy az oligarcha főurakat Róbert Károly hűségére térítsék. Ez a törekvés sikerrel is járt, mert Mihály vajda kivételével a többiek hűséget is ígértek. Foglalkoznunk kell most már a szent Korona sorsával. Szent István korától fogva — bár a történelemben találkozunk visszaélő esetekkel — a király fejére mindenkor az esztergomi érsek tette a koronát. A pápai követ arról értesülve, hogy a múltban voltak esetek, amikor a koronázásnál az esztergomi érsek mellőztetett, gondoskodott, hogy az országgyűlés kimondja, hogy ez a jog a jövőben kizárólag az esztergomi érseket illesse. A Mihály vajda kezébe jutott és jogosulatlanul Erdélyben visszatartott Korona további sorsáról is emlékeznünk kell, de mielőtt e tekintetben részletekbe bocsátkoznánk, emlékezetbe hozzuk, hogy a gyermek Róbert Károlyt 1301-ben Gergely érsek Esztergomban már megkoronázta, még pedig feltehetőleg a valódi szent Koronával. Feltehetőleg, amennyiben akkor a korona a székesfehérvári káptalanban őriztetett s így ahhoz Gergely érsek, mint volt ottani prépost, hozzájuthatott. Habár eszerint az újból való koronázásra szükség nem volt, a pápai követ mégis jónak látta Róbert Károly ismételt megkoronáztatását bizonyára azért, mert az első koronázásnál a nyilvánosság oly mértéke, amely az ország rendjeit kielégítette volna, nem alkalmaztatott s különben pedig a 14 éves gyermek akkor még nem tehetett esküt. így tehát Gentilis bíboros kezdeményezésére az általa felajánlott arany koronával Róbert Károly 1308. évi június hó 15-én meg is koronáztatott nemcsak azért, hogy ez az esemény kellő ünnepélyességek között és nyilvánosan menjen végbe, hanem azért is, hogy a királynak alkalom adassék a királyi eskü letételére és ezzel trónjának jogszerű elfoglalására. Lássuk már most, vájjon az ily módon lefolyt koronázás megfelelt-e a nemzeti hagyománynak? A történelem tanúsága szerint nem felelt meg azért, mert a szentistváni koronához már olyan tisztelet és ragaszkodás fűzte a nemzetet, hogy azt egy más eredetű jelvénnyel való koronázás meg nem nyugtathatta. Hogyha Gentilis bíboros ezt nem érezte, mindenesetre jól tudta Tamás érsek s épen ezért volt szükséges arra törekedni, hogy szt. István koronája Mihály vajdától megszereztessék és az illesztessék később a király fejére. Ettől a tudattól ösztönözve, most már az érseknek legfőbb gondja az apostoli korona visszaszerzésére irányult s valóban sikerült is azt akkor visszaszereznie, amikor két év múlva Mihály vajda is megfontolta a dolgot és a király hűségére tért. Ez után következett a valódi koronázás, amely 1310. aug. 27-én Székesfehérvárott meg is történt. Róbert Károly ekkor Komárom várát és a várost Tamás érseknek adományozta, azonban az érsek nem foglalhatta el ezt az adományt, 68