Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

ura mindvégig a pannonhalmi főapátság maradt, Tárkány-major ma is a rend birtoka. Az 1787. évi összeírás 64 26/32 telket mutat ki, amelyet 92 gazda müveit meg. Kívülök még házas és házatlan zsellérek is laktak szép számban a faluban. A lakosság szőlőt 1770-ben kezdett ültetni a Csép felé eső dombon. A Fekete víznek nevezett Bakony-éren kettős kerekű malom volt, melynek utóda egy egykerekű, motorral is hajtható malom, ma is megvan. Ugyanott a főapátsági uradalom kétholdas halastóval is próbálkozott, de a vízhiány miatt a kísérlet abban maradt. A mult század első felében elismert volt a ló- s nagyobbarányű marhatenyésztése. 1908-ban a falu legnagyobb része leégett, a lakosság tetemes kárt szenvedett mindenféle vagyonában. Népessége újabban számban erősen fogy a lakosság városba tódulása miatt. Az egyház jelenlegi plébánosa Mátrai Guidó ny. bencés tanár. A ref. egyház már 1720-ban is fennállott, amelyre vonatkozólag a Szent Benedek-rend egyháztörténetében vannak nyomok. Azonban csak 1787 óta vezetik az anyakönyveket. Lelkipásztoruk: Komjáthy Aladár ref. pap 1904. márc. 27-től. A templom 1800-ban készült el, 1806-ban szószéket állítottak fel benne, aminek a koronáját Jókai Máté komáromi asztalos csinálta. A templom 3—400 személy befogadására alkalmas. Tárkány határába olvadt bele Ölbő középkori falu határa. 1864-ben még láthatók voltak templomának és utcasorainak romjai az ú. n. Pusztatemplom nevű dűlőben. Ölbő 1171-ben Elbes alakban fordul elő. Első — általunk ismert — birtokosa Apos 1210-ben itteni 18 jobbágyát a pannonhalmi főapátságra hagyta. 1213-ban egy másik birtokosa — Cathu — birtokrészét szintén a főapátságra hagyományozta. Ekkor Ilbew alakban szerepel. Később az apátság többízben is jutott itt kisebb-nagyobb birtoktesthez adományozás révén. 1288-ban Zách- és Jáki-család, később a vasdinnyei Vass-családnak is volt itt birtoka. 1543-ban pusztult el a falu és azóta pusztán maradt. A főapátság 1538-ban elzálogosította a maga részét a Tarcsiaknak, 1693-ban váltotta viszsza s azóta is tulajdonában maradt. Vasdinnye hajdan népes község volt. A pannonhalmi főapátság ősi birtoka, mely Szt. László összeírásában Dinna néven szerepel. Vasdinnye elnevezést a vasdinnyei Vass-családtól kapta, akik 1453-ban bírták. Szt. Márton tiszteletére szentelt temploma ekkor már állott. Tárkánnyal, Ölbővel együtt pusztult s a hódoltság után két részre oszlott, Nagy- és Vasdinnye-pusztákra. Az apátságnak és a Kulcsár, Gyárfás, később Iványi, bükki Nagy, Tarczay és Némái családoknak volt itt hosszabb-rövidebb ideig birtokrészük. 1755-ben az egész puszta a gróf Batthyány-család tulajdonába került, akiktől 1851-ben elkoboztatván, előbb a kincstár, később a magyar állam tulajdonába ment át s a kisbéri ménesbirtokhoz csatoltatott. A kisbéri m. kir. áll. Ménesintézeti el. népiskola, Vasdinnye-pusztán, 1873-ban alapíttatott a 15.939. sz. Fm. min. rendelet alapján. Az első iskola két tantermes, két tanítói lakással ellátott iskola volt, amely tulajdonképpen nem is iskola céljaira épült, hanem az a ménes legénysége részére lakóhelyül szolgált. Az 1873-ban megnyílt iskolának 77 tanulója volt. Ez az iskola 1900-ig működött, amikor is egy teljesen modern, kifogástalan világítású, nagy és egészséges tantermű iskola épült, amelynek fölszerelése is kielégítőnek mondható. Emellett egy 817 kötetes ifjúsági, tanítói és népkönyvtárral is rendelkezik. A tanítást Adorján István igazgató-tanító és Fáy Irén tanítónő végzik, a hitoktatást pedig a kisbéri és ászári lelkészek látják el. Az iskola kebelében Ifjúsági Vöröskereszt Egyesület működik, vezetője Fáy Irén tanítónő, aki egyben a könyvtárak vezetője is. A tanulók száma az 1936/37. tanévben 153 volt, 617