Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

ban Róbert Károlyt királynak kiáltották ki. Ez az esemény adott ösztönzést az Anjou-pártnak arra, hogy Vencel elien most már nyiltan és fegyveresen fellépjen, Budát hatalmába vegye és Vencelt cselekvőképtelenné tegye. Az így kieszelt tervről értesülve, a cseh király már bizonyos hajlandóságot mutatott arra, hogy fiát hazahívja, azonban e tervétől időközben elállott azért, mert Róbert Károly leglelkesebb híve: Gergely érsek Anagniban valószínűleg akkor, amikor a Colonnák és Fülöp (Szép) francia király a pápa ottani udvarát megostromolták, elesett s e körülményből azt a reményt merítette, 'hogy fia maradásának további akadálya nem lesz. Számolt Vencel atyja azzal is, hogy Róbert Károly leghatalmasabb pártfogója: VIII. Bonifác pápa 1303 szept. 11-én elköltözött az élők sorából, azonban rosszul számított, mert az elhunyt pápa utódja XI. Benedek néven ugyanaz az Bocassino Miklós lett, aki Róbert Károly érdekében pápai követi minőségében teljes készséggel közreműködött, Gergely érsek utódjául pedig Mihály zágrábi püspök következett, még pedig egyike azoknak a főpapoknak, akik •— mint említettük — Buda ostromát és Vencel fogságba ejtését kitervezték. A körülmények ilyetén alakulása indította a cseh királyt arra, hogy fiának a magyar korona birtoklását most már erőszakkal biztosítsa s evégből 1304 június havában seregével, melyben lengyel, szász és brandenburgi csapatok is részt vettek, átlépte a magyar határt, ellenállás nélkül Párkányig hatolt s onnan követelte Mihály érsektől, hogy fiát koronázza meg. Minthogy az érsek ezt nem volt hajlandó teljesíteni, Vencel csakhamar átkelt a Dunán és elfoglalta Esztergom várát, ahonnan az érseknek még sikerült elmenekülnie. A vár megvétele után Vencel kifosztotta a székesegyházat s magához ragadván a káptalan okmánytárát, Budára ment, holott is a koronázási jelvényeket összeszedve, fiával együtt kivonult Magyarországból. II. Vencelnek ez a cselekedete megnövelte és cselekvésre indította Róbert Károly pártját, amely 1304 aug. 24-én Rudolf osztrák herceget és Albert római királyt szövetségesül megnyervén, a cseh király elleni hadjárat mellett döntött. II. Vencel időközben elhalálozván, fia: III. Vencel jobbnak látta nem ragaszkodni tovább a magyar koronához, amelyet azonban nem adott ki Róbert híveinek, ellenben átjátszotta azt Bajor Ottó kezére annak dacára, hogy a koronázási jelvények kiadását tőle nemcsak Rudolf és Albert király, hanem a pápa is követelte. Itt közbeesőleg megemlítjük, hogy Mihály érsek 1304 őszén elhalálozván, helyébe az esztergomi káptalan Ladomér érsek unokaöccsét, Tamás előbb fehérvári, utóbb esztergomi prépostot választotta meg. Az új érsek Róbert Károly híve lévén, őt úgy kell tekintenünk, mint az Anjou-törekvések további rettenthetlen zászlóvivőjét. Tamás érsek nem foglalhatta el az ősi esztergomi székhelyet, mert a vár és a város Vencel ostromakor oda behelyezett Kőszini Iván által tartatott megszállva s ezért' kénytelen volt Székesfehérvárott tartózkodni s onnan irányítani azt a mozgalmat, amely Bajor Ottó trónrajutását akarta megakadályozni. Kőszini Iván és Németujvári Henrik ugyanis Ottó mellé álltak s életre keltve ennek pártját, Tamás érseknek tapasztalnia kellett, hogy Róbert Károly ügye veszélyben forog, mert Ottónak Budára tervezett bevonulása tekintetében minden előkészület megtörtént. Ily körülmények között jutott Tamás érsek arra az elhatározásra, hogy amennyiben Ottó támogatói a pápa ama kívánságának, hogy Róbert Károly foglalhassa el a trónt, ellene szegültek, nemkülönben az érseki javak élvezetétől az érseket megfosztották és a népet sanyargatták, Kőszini Ivánt és Henriket az egyházból kiközösíti. Ezt 1305 aug. 2-án a székesfehérvári templomban személyesen ki is hirdette, majd amikor Ottó Budára érkezett, Esztergom visszavételére a párt főbb embereiből és köznemesekből hadat szervezett s azzal sikerült is az ősi székhelyet elfoglalnia, majd pedig Baj or Ottónak itt kellett hagynia vágyai netovábbját. E két 5* 67