Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

s ezáltal az amúgy is megfogyatkozott magyar lakosság felett a németek jutot­tak túlnyomó többségre, sőt Tarjánnak lett a legtöbb német ajkú lakosa a já­rásban. A ref. egyház mind rosszabb helyzetbe került, míg 1758-ban működé­sét kénytelen volt beszüntetni s csak a türelmi rendelet után kelt ismét életre, s alig 1—2 évvel ezután új templomot emeltek. Előbbi templomuk a régi kat. templom helyén állott, amit 1747-ben a telepítéskor vettek el állítólag a kata­likusok, 65 fontos haranggal és prédikáló-székkel. Az új templomot 1779-ben emelték, ennek a tornyából vitték el a világháborúba a harangot. 1732-től van­nak anyakönyvi bejegyzések. Első lelkésze: Pátkay Sámuel volt, aki 1763-ban halt meg. Az egyház ma 200 lelket számlál, vezetője: Besse Lajos lelkész. Az egyház ügyeit 11 tagú presbitérium intézi, gondnoka: Ujszászi József. A róm. kat. lakolok eleinte fiókegyházat alakítottak, mely a oajnai plébá­niához tartozott. 1778-ban állították fel Tarjánban a plébániát s mindjárt a templomépítéshez is hozzá kezdtek, mely 1783-ban készült el és Szent György napján szentelték fel, 1910-ben restaurálták. Az egyházközség vezetője: Nieder­mann József esperes-plébános. A hivők száma 1850. A falu nagykiterjedésű, termékeny határa szép fejlődési lehetőséget bizto­sított lakóinak. E határnak majdnem a felét roppant erdősegek borították, mely­ben mindenféle vad, de különösen szarvas, őz, vaddisznó nagyszámban tanyá­zott. Az erdők borította hegyek egyikén, az ú. n. Somlyóhegyen kisebb vár ál­lott egykor, melynek romjai még ma is megvannak. De hogy kinek a tulajdona volt s mire volt berendezve, nem tudjuk. Az eszéki sík részen kitűnő szántók terülnek el, ahol a járás legjobb búzá­ját termelték. Szőlőiben igen jó bor termett, nagykiterjedésű legelői virágzó állat-, de főképpen szarvasmarhatenyésztés megalapozói voltak. Volt hamuzsír­főzője és pálinkaégetőháza is. A világháború a község 400 lakóját szólította fegyverbe, közülök hősi ha­lált haltak 84-en. Az elesett hősök emléktábláját 1928-ban avatták föl. Hadi­rokkantak száma 17. A népesség számának alakulása csak a 18. század második felében és a 19. század elején volt kedvező. 1758-ban 192, 1828-ban 269 jobbágy- és zsel­lércsalád lakta. 1833-ban 1705, 1851-ben 1853, 1880-ban 1958 lakosa volt és végül az utolsó ötven év alatt, azaz 1930-ban 2065-re emelkedett a lélekszám. A katolikus elem állandóan növekvőben van, míg a reformátusok száma állan­dóan fogy. A lakosság nemzetiség szerint 15%-ban magyar, 85%-a német, kik mind­annyian a belterületen laknak. Foglalkozásra nézve 91%-ban őstermelők, 5% iparosok, 3% tisztviselők, 1 % kereskedők. A község házainak száma 823. Te­rülete 6197 k. hold, melyből szántó: 3128, rét: 247, legelő: 54, kert: 26, erdő: 2489, nádas: 16, és terméketlen: 196 hold. E terület 1 nagybirtokos, 2 közép­birtokos, 208 kisbirtokos és kb. 300 törpebirtokos tulajdonában van. A község piaca Felsögalla és Bicske. Évente négy orsz. kirakodó vásárt tartanak. Keres­kedelmét 9 szatócsüzlet bonyolítja le. Iparát 50 különböző szakmájú kisiparos képviseli. Ötven kisiparos közül: 8 cipész, 5 kőműves, 4 ács, 2 hentes, 7 aszta­los, 5 kovács, 3 bognár, 4 szabó, 7 borbély, 2 takács és 3 lakatos. Vasútállo­mása a Budapest—győri vasútvonalon fekvő Felsögalla. Postahivatal helyben. Kulturális intézménye a Népkönyvtár és iskolai könyvtár. A róm. kat. iskola az egyház alapításával egyidőben alakulhatott, de isko­lája csak 1756 óta van. Az iskolában 1920-ban lényeges restaurálást eszközöl­tek, mert négy osztály vált szükségessé a 300 számú tanuló befogadására. Az iskola fenntartója az egyház, igazgatója Höhbausz Alajos kántor-tanító. A gazdasági továbbképző iskolát 1927-ben létesítették, és átlagos tanulóinak 600

Next

/
Thumbnails
Contents