Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

tégla- és kőipari rt. márványbányái (tul. az esztergomi érsekség), mely kb. 230 alkalmazottat foglalkoztat. Piaca és vasútállomása 15 km-re Tatán van. R. kat. elemi népiskolája 6 osztályú és 5 tanerős. Iskolánkívüli népművelési egyesület is működik a községben. Orvosa 9 km-re Tarjánban, gyógyszertára ugyanott, szülésznő helyben, kórháza Esztergomban van. Az iskoláról a legrégibb adatt az 1846-os évekből való, t. i. akkor építették fel a jelenlegi öreg iskola helyén álló egy tantermű iskolát és kántori lakást, mely szalmával volt fedve. Kántortanító abban az időben a falu jegyzője is volt, Mester néven szólították, mely elnevezés mainap is használatos. 1882. évben a régi iskola helyébe két tantermű iskolát építtetett a község 1000 (ezer) forintos hozzájárulással és Simor János esztergomi érsek bőkezű adakozásából, mely 1934-ben renováltatott. Az alsó iskola 1932-ben épült a vallás- és közoktatásügyi minisztérium és dr. Serédi Jusztinián hercegprímás adakozásából. Szomszédos faluk közül legrégibb Héreg, Tarján, Vértestolna, Agostyán, török háborúk utáni települések. Őskori emlék a Gerecse oldalán körbe vonuló avargyűrű. A falu házai egyszerű kivitelűek, az utóbbi időben épültek folyosóval vannak ellátva. A fiatalság dalai magyarok. Helyi népszokások közül említésre méltó a farsangi maskarába való öltözködés, lányos háznál a farsangi táncért a tojás szedés. Lakodalomkor az esküvőről hazaérkezve egy idősebb asszony a menyasszonyt keresi, akit mézzel kínál, azután a vőlegényt és lakodalmas népet. A mézzel való kínálás az eljövendő életük édesítésére való utalás. Későbben a menyasszonyt és a vőlegényt törülközővel nyakukon összekötik. A község lakói nagyon babonásak, ami elmaradottságuknak tekinthető. A községben működő Tardosi Hitelszövetkezet, mint az O. K. H. tagja 1896-ban alakult, a helyi gazdatársadalom közreműködésével. Első elnöke Duschek Mihály esperes-plébános volt. Ma már 267 tagja van, 325 darab üzletrészből áll üzletrésztőkéje. Elnöke: Szabó Gyula esp.-plébános, könyvelője: Lindscheit Nándor ig. kántor-tanító. Tarján. Nagyközség a tatai járásban, dombos, erdős vidéken. Igen régi település. A rómaiak idején is népes kolónia, amit az itt talált római korból származó alapfalak, téglák, pénzek bizonyítanak. Első okleveles említés a községről 1240-ből származik, mely szerint Tarján a pannonnalmi főapátság birtokaival határos. Ez időben (s még valamivel előbb, II. Endre uralkodása idején) Tarján mint fiókegyház a zsámbéki plébániához tartozott. 1426-ban a tatai vár tartozékai között van említve. E században a község Esztergom megyéhez tartozott (1850—60 között szintén). A mohácsi vészt követő esztendőkben Tarján is a környék többi községeinek sorsára jutott. 1529-ben török kézre került, el is pusztult, s mindvégig hódolt terület maradt. 1640 körül újra benépesült ref. vallású magyarokkal, bár lélekszáma folyton változott aszerint, hogy milyen háborgattatásoknak voltak kitéve. Szervezett ref. egyháza és lelkipásztora is volt, amit bizonyít az a tény, hogy a tarjáni ref. lelkész is megidéztetett Szelepcsényi prímás által az 1674. évi pozsonyi vértörvényszék elé. 1693-ban a Hochburg-féle uradalomhoz tartozott (a tatai urad.). Az 1720. évi összeírás szerint tisztán magyarok lakták. 1707-ben Rákóczihoz csatlakozott a község lakossága, amit később meg is szenvedett. 1727-ben a tatai uradalommal gróf Esterházy tulajdonába jutott. Esterházy a 30-as évek táján 40 német családot telepített ide Schwarzwaldból, 599