Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

Amadé nádort, Demeter pozsonyi és zólyomi várispánokat, továbbá a Divéknemzetségből való Barleust és Iroszlót az esztergomi vár elfoglalásával s ez 1300 január 29-én meg is történt. A mérték ezzel nem telt be. Gergely további büntetése még abban nyilvánult meg, hogy elesett az érseki javak élvezetétől és örökös főispáni minőségét is elvesztette. III. Endre 1301 január hó 14-én váratlanul halálozott el és vele fiágon az Árpádház is kihalt. Halálának 'híre mély szomorúságot okozott. Vége volt a nemzeti királyságnak. A történelem III. Endre haláláról emlékezve, így sóhajt fel: „Szent István törzsének utolsó aranygalya" hajlott sírba . . . Arról már emlékeztünk, hogy az Anjou-háznak arra irányult törekvését, hogy a magyar trónt biztosítsa, Gergely érsek elősegíteni igyekezett annyival is inkább, mert ez a törekvés a pápai udvar támogatásával találkozott. Eszerint természetes következménynek tekinthető, 'hogy pártot is szervezett s ez a párt volt az, amelynek Gergely által az 1299-i országgyűlésre küldött követek engedelmeskedtek és a királyt, t. i. III. Endrét, gyávasággal vádolták amiatt, mert az elbizakodott kiskirályok visszaéléseivel szemben gyengeséget tanúsított. Ennek a pártnak Olaszországgal is megvoltak az összeköttetései s így érthető, hogy már 1300 nyarának végén küldöttséget menesztett Nápolyba avégből, hogy a tizennégy éves Róbert Károlyt (Carobert) hozza magával. A küldöttség el is indult a tizennégy éves gyenge gyermekkel és Zágrábban értesülve III. Endre elhunytáról, Gergely érsek vezetése alatt Esztergomba meg is érkezett s itt az érsek Róbert Károlyt meg is koronázta. Mielőtt az események ismertetésében tovább haladnánk, nem szabad elfeledkezni arról, hogy az utolsó Árpád ivadék sírbahanyatlásával a királyválasztás joga a nemzetre szállt vissza. Abban a zűrzavarban, amely az utolsó árpádházi király elmúlásával keletkezett, a nemzet tisztánlátása azt követelte, hogy az utódot az Árpádokkal rokon uralkodóházak tagjai közül kell kiválasztani, így történt, hogy kettőre esett a választás. Nevezetesen vagy a cseh Vencel, vagy a bajor Ottó jöhettek számításba. A Vencel érdekében tevékenykedő párt Károly Róbert megkoronáztatásába meg nem nyugodván, arra törekedett, hogy az Anjou-csemetét hatalmába ejtse és evégből Esztergom várát el is foglalta, Róbert Károlyt azonban Gergely érsek idejekorán elmentette. Vencelnek ezzel szabad volt az út a trón felé annyira, hogy 1301 aug. 27-én Székesfehérvárott már meg is koronázták. Ezt követőleg Vencel Buda felé vezető útjában Esztergomot is meglátogatta s ugyanekkor Kőszini

1 Iván bán a várat rendelkezésére bocsátotta. Mielőtt Vencel sorsát illetőleg tovább mennénk, meg kell említenünk, hogy amikor Róbert Károlyt Magyarországba hozták, VIII. Bonifác pápa Bocassino Miklós bíbornok, ostria-velletrii püspököt követi minőségben azzal küldötte Magyarországba, hogy Róbert Károly mellett gyámkodjék. Miklós bíborosnak Esztergomba érkezése után első útja Budára vezetett azért, mert jónak látta az érintkezést az ország főurainak olyan részeivel is felvenni, akik addig Vencel, vagy Ottó mellett törtek lándzsát. El kell ismerni, hogy ez a férfiú igen éleseszü diplomatának bizonyult, mert amíg Esztergomban megnyerte a főpapság jelentékeny részét Róbert Károly ügyének, addig Budán szintén sikerült a főrendeket felvilágosítania arról, hogy Vencellel és Ottóval csak ártani fognak Magyarországnak. A legnagyobb sikert Pozsonyban aratta, mert ekkor már nemcsak az esztergomi főpapságot, hanem a kalocsai érseket, a váradi, Csanádi, pécsi, nyitrai püspököket, a pannonhalmi apátot, továbbá a kalocsai és pozsonyi prépostokat is sikerült megnyernie, de ezeken kívül sok főnemest és a nemességnek vezető elemeit. Ez után történt, hogy a megnyert hívek Pozsonyi Századok 1888. évf. 255. 1. 1903. évf. 475. és 566. 1. 66