Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

viszonyok közé jutva, a nemesi rendbe kerülhessenek. Ugyanakkor eltiltotta, hogy az érsek alkalmazottait a jövőt illetőleg mások szolgálatba fogadják. V. István uralkodása mindössze egy évig tartott, s utána IV., vagy Kun László jutott trónra. Uralkodása kezdetén a Fülöp érsek halálával megüresedett érseki szék betöltése okozott gondokat. Erzsébet királyné ugyanis kedvelt hívét: a Kán nemzetségből való Miklós erdélyi nagyprépostot akarta az érseki székbe ültetni és azt erős nyomással az esztergomi káptalannal meg is választatta. Ez az erőszakos eljárás azután arra indította a hatalom két főbb tényezőjét: Joakimot és Németújvári Henrik bánt, hogy Miklóst elűzzék. Ez megtörténvén, a káptalan az érseki székre a budai prépostot, Benedeket választotta meg s ezt a választást a király is megerősítette (1274). Hogy a két főúr, t. i. Joakim és Németújvári Henrik, — kiváltképen pedig az utóbbi •— abban az időben milyen hatalmasságok voltak, kitűnik abból, hogy amikor Joakimot a kormányzás tényezői közül ellenfelei kiüldözték, emiatt polgárháború tört ki. Henrik fiai ugyanis nem akarták tűrni a Joakimon esett sérelmet és felkelést szervezvén, IV. László kénytelen volt hadával ellenük fordulni. A háborúskodás a dunántúli országrészen 1275-től 1276 tavaszáig folyt s a vége azon esztendő nyarán békekötés lett. Ebben az időtájban IV. László Esztergomot is meglátogatta. Mielőtt IV., vagy Kun László uralkodásával fogalkoznánk, meg kell emlékeznünk arról a viszályról, amelyet az 1277-ben elhalálozott Benedek érsek örökéért az udvarhoz időközben újból beférkőzött Kán nembeli Miklós kezdeményezett. Az esztergomi káptalan jelöltje ekkor Péter veszprémi püspök volt, de mert Miklós karhatalommal foglalta el az érseki széket s ugyanakkor a Péter választását követelő kanonokokat elűzte, 1277 őszén már jogokat is gyakorolt. Ez az erőszakos cselekmény megkövetelte, hogy a pápa a különben is felmerült egyházi rendellenességek tekintetében erélyesen beavatkozzék. így történt, hogy 1279-ben Fülöp fermói püspök pápai követként megérkezvén, Miklóst elmozdította, az egyházi javak kormányzatával Ladomér püspököt bízta meg s amennyiben a káptalan megkárosíttatott, Miklóst arra kötelezte, hogy a kárt 600 márkában a káptalannak térítse meg. Ezt követőleg pápai kinevezéssel Ladomér püspök foglalta el az esztergomi érseki széket, Miklós pedig a királyi udvarnál mindaddig megtartotta a királyra gyakorolt káros befolyását, amíg rövid időn belől el nem halálozott. Itt meg kell említenünk, hogy a még mindig Esztergomban tartózkodó pápai követ azért, mert életében a fiatal királyt sokszor tévútra vezette s így állandóan minden bajnak okozója volt, úgy rendelkezett, hogy Miklós holtteste a bélpoklosok temetőjében földeitessék el. A pápai követnek ez az intézkedése azt eredményezte, hogy a király elfogatta és fogságban tartotta, viszont a király is bajba került, mert az eljárásán felháborodott Finta erdélyi vajda és a Barsa nemzetségből való Lóránt a főnemességgel egyetértve, letartóztatták. Szükségtelennek tartjuk annak részleteit tárgyalni, hogy ez a rendszabály mily módozatok között nyilvánult meg, elég tehát anynyit megemlíteni, hogy az egyház és a király között 1280 tavaszán a békesség helyreállt és a pápai követ Esztergomból csak a következő évben tért vissza Rómába. Visszatérve az 1278-ik esztendő eseményeire, azok közül kiemeljük, hogy akkor a Huntpázmán nemzetségből származott Kázmér fiai nemcsak az esztergomi érsekség javait dúlták és pusztították, hanem az esztergomi János lovagokét is annyira, hogy ez a rend vagyonilag a tönk szélére jutott.

1 A történelemből eléggé ismeretes IV. László egyénisége. Gyenge akaraterő, befolyásolhatóság és laza erkölcs jellemezte. Tetőzte a nemzetnek vele 1 Pauler Gy. i. m. 449. 1. 64