Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

kon áll. 1937-ben 711 ló, 1056 szarvasmarha, 2177 sertés, 1626 juh és 24 egyéb állat alkotta az állatállományt. Uralkodó tenyésztési irány szarvasmarhá­nál a szimentháli, lónál a noniusz, sertésnél a mangalica. A község állandó piaca Tata, helyben vásárokat nem tart. Vasútállomása Nagyigmánd, Dad vagy Tatatóváros. Posta- és táviróhivatal helyben. Kisipara fejlett, 45 önálló iparos működik a községben, és pedig 1 bádogos, 4 cipész, 6 csizmadia, 2 asztalos, 1 kőműves, 4 hentes és mészáros, 12 kovács, 6 bognár, 4 szabó, 1 takács, 1 ács, 2 borbély és 1 kádásmester. Nagyobb iparüzeme a György-féle mümalom, melynek napi teljesítménye 150 q. Kereskedelmét 4 szatócsüzlet és a Hangya Szövetkezet fiókja képviselik. Közoktatásügyi inté­zetei 1 r. kat. 2 tanerős és 1 ref. 4 tanerős, 4 tantermes felekezeti elemi iskola és 1 községi óvoda. Kulturális célú irányúak a két uralkodó felekezetnek ifjúsági egyesületei. A református elemi népiskola Kocs községben kb. az 1600-as évek­ben alakult. A jelenlegi iskola 1894-ben épült. Négy tanteremmel és ugyanannyi tanerővel rendelkezik. Az iskola a kor követelményeinek megfelelően van be­rendezve. A tanítás részben osztott. Az intézet két faiskolával rendelkezik. A növendékek száma a legutóbbi tanévben 270, a továbbkéző ismétlősök száma 130 volt. A növendékek részére egy 160 kötetből álló könyvtár áll rendelke­zésre, a tanítói könyvtár pedig 90 darabból áll. Az iskola igazgatója Vincze Imre oki. kántortanító, tanítói: Bukovinszkiné Bakocs Mária, Bukovinszky Géza és Nemes Imre. A r. k. elemi népiskola nyomaival Kocs községben már az 1748-as években találkozunk. Az első, amely egyenesen iskola céljaira létesíttetett, 1895-ben épült. Ezt az iskolát bővítették ki 1924-ben még egy tanteremmel. Az iskola a kor követelményeinek megfelelően van berendezve. A gazdasági továbbképzés céljaira a község által rendelkezésre bocsátott 1 kat. hold terület szolgál. A tanítás részben osztott, a tanulók száma a legutóbbi tanévben 104 volt a min­dennapi és 45 volt a továbbképzős. A tanítást Andits János és Andits Jánosné szül. Pethő Etelka végzik. A R. Kat. Ifjúsági Egyesület 1923-ban alakult a belügyminiszter által jó­váhagyott alapszabályokkal. Célkitűzései közül megemlítendő a vallásos és hazafias szellemben való nevelés, a mértékletes és józan életmódhoz való szok­tatás, közhasznú ismeretek terjesztése. Tagjainak száma 25, az összejöveteleit saját külön e célra szolgáló helységben tartják, amely rádióval, harmoniummal és kb. 100 kötetből álló könyvtárral van felszerelve. Az egyesület a kultúrelő­adáíok bevételeiből tartja fenn magát. Egyházi elnöke: Pethő Nándor plébános, világi elnöke: Andits János tanító. A Jézus Szíve Társulat 1922-ben alakult. Ma kb. 200 tagja van, célja a lelki élet ápolása és a hitélet mélyítése. A Rózsafüzér Társulat a mult század második felében a Boldogságos Szűz Mária tiszteletének ápolása céljából alakult, 25 tagja van. A Szívgárda Egyesület, amely a gyermekek valláserkölcsi, jellemes és ha­zafias nevelését tűzte ki céljául, 1922-ben alakult. Taglétszáma 67. Hitelintézete a Kocsi Hitelszövetkezet, mint az O. K. H. tagja, 1907-ben alakult Bátky adóügyi jegyző kezdeményezésére, a helyi társadalom pénz­szükségleteinek kielégítésére. Ma a szövetkezetnek 340 tagja van és 568 darab 40 pengős üzletrésszel rendelkezik. A szövetkezet működésében résztvesznek Dereskey János mint elnök, Bátky József adóügyi jegyző mint ügyvezető és Tóth Elek pénztáros. Az igazgatóság 9 tagú, a felügyelőbizottságnak 4 tagja van. A községben működő: Hangya Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetet Süvegh István ref. lelkész 1918-ban alapította. Az üzlet 1919 jan. 5-én nyílt 570

Next

/
Thumbnails
Contents