Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

18. század elejéig. A 16. és 17. századbeli adólajstromok nevét sem említik. A régi falu nem feküdt pontosan a mostaninak helyén, hanem a mai kertek aljában, az ú. n. „Hanifgarten"-dülőn. E helyen, még nem is olyan régen, sok épület-rom, épen maradt kemencék, háztartási edények, aranypénzek kerültek felszínre. Temetőjük a mostani újhegyi szőlő területén lehetett. Szentmiklós 1720-ban még Szomódhoz tartozó puszta volt. 1727-ben az egész vidékkel együtt Esterházy József országbíró tulajdonába került. A gróf erélyesen látott hozzá birtokának benépesítéséhez és megbízottjai útján Németországban toborzott össze vállalkozó parasztokat, akik hajlandók voltak birtokain letelepedni. Az akkori nagy erdőség kezelésére két-három családot küldött ide a földesúr 1730 körül, ők lettek a telep első lakói. Hozzájuk telepedett 1733-ban az a kisebb csoport wesztfáliai colonus, akiket „helyszíni szemlére" már korábban kiküldött társuk vezetett. A második és úgylátszik nagyobb csoport három év múlva érkezett. A beköltözők 35—40 családnál többen nem igen lehettek, amint arra az anyakönyvek alapján következtetni lehet. Az új bevándorlók buzgó katolikusok voltak. Templomul eleinte azt a kis kápolnát használták, amelyet a mai templom helyén egy szentéletü remete épített. Mikor ez kicsinek bizonyult, hozzáépítettek deszkából egy nagyobb helyiséget, az akkori szokás szerint pedig a templom körüli térség temetővé lett. Idővel a deszkatemplom is kicsinek bizonyult és 1852-ben a földesúr segítségével helyére kőből épült templomot emeltek. A kápolna megmaradt az új épület sekrestyéjének, mely fölé kisebb fatornyot húztak. E templomot is inkább csak hegyi kápolnának hívták, mert a falun kívül eső dombon állott. Pár évtized alatt e hegyi kápolna annyira megrongálódott, hogy 1904-ben hatóságilag bezárták. A mai templom 1911-ben épült, csúcsíves stílusban, a hívek és a tatai hitbizományi uradalom áldozatkészségéből. A régi templom gyönyörű, vörösmárványból faragott barokk oltára jelenleg az újnak egyik mellékoltára. A szentmiklósi egyház eleinte a tatai, 1740-ben a süttöi anyaegyház filiája lett, 1763-ban átcsatolták Szomódhoz, amikor az önálló plébániát kapott. 1919-ben saját lelkészt kapott az egyház, még függőben a szomódi plébániától, 1927-ben önálló plébániává szerveztetett. (Eöri János szentmiklósi plébános úr adatai nyomán.) A világháborúban 150 dunaszentmiklósi lakós vett részt, kik közül 20-an hősi halált haltak a Hazáért. A hadirokkantak száma 4. Szentmiklós népessége igen lassan szaporodott. 1828-ban Nagy 403, Fényes 408 lakost említ. A hivatalos statisztikai adatok szerint 1869-ben 394, 1880-ban 431 lakosa volt, tehát kb. egy évszázadig erős stagnálást láthatunk. 1890-től azonban évtizedenként 30—40 főnyi a szaporodás s így ma 651 lelket számlál a község. Nemzetiség szerint felosztva ma 31 magyar, 408 német és 2 tót lakosa van, akik valamennyien róm. kat. vallásúak. Foglalkozásra nézve néhány iparos kivételével földművesek. 130 lakóháza belterületen épült. Területe 1351 hold, művelési ágak szerint 614 hőid szántó, 1 hold rét, 24 hold szőlő, 45 hold legelő, 590 hold erdő, 30 hold kert és 47 hold terméketlen. E terület birtokkategóriánként megoszlik: 1 középbirtok (650 hold), 1 20—50 k. holdig terjedő, 26 10—20 holdig, 5 5—10 holdig terjedő birtoktest között. A többi rész törpebirtokosok kezén van. Az ipart és kereskedelmet 2 szatócsüzlet és 9 kisiparos képviseli Dunaszentmiklóson. Piaca: Tatatóváros. Utolsó postája: Szomód, utolsó távírója: Neszmély. Vasútállomása: Tatatóváros. Közoktatásügyét egy r. kat. felekezeti népiskola szolgálja két tanteremben, három tanerővel. Az ifjúság testnevelését a Levente Egyesület látja el. A körorvos helyben lakik, valamint a községi bába is. A legközelebbi gyógyszertár Tóvároson, a kórház Esztergomban van. Kútvize jó. 549