Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

Ete. Nagyközség a gesztesi járás déli részén, dombos vidéken. Hozzátartozik Apáti puszta. Ősrégi magyar község, állítólag a hét kun vezér egyikétől, Ététől vette nevét. Határában bronzkori telephely nyomaira is bukkantak. Ethey a 13. században a szolgagyőri várjobbágyok és hírnökök lakóhelye, melyet 1277-ben IV. László Benedek hantai prépostnak adományozott. 1355-ben Ethey János és Péter birtoka, ugyanezen okirat szerint a községben Mindenszentek tiszteletére szentelt kőtemplom állott. 1500 körül részben a Jakabfyak birtokában találjuk, akiktől Lewkes Ferenc és Koromlay István itteni birtokrészeiket erőszakkal elfoglalták. E század elején a három családon kívül volt itt még birtoka Vasdinyei Vas Jánosnak, Csepy Benedeknek, Bíró Jánosnak, az Eörkényieknek és az Akayaknak. 1529-ben a falut elpusztította a török, lakói elmenekültek. Több mint egy évszázadig pusztán állott, üj földesura, Zichy István 1648-ban kezdte benépesíteni, három évi mentességet engedélyezvén mindazoknak, akik Ethe nevű birtokán letelepednek. Legnagyobb részben a szomszéd megyékből népesült, előbbi lakhelyükről kiűzött protestánsokkal. A lakosok közvetlenül megtelepedésük után gyülekezetet formáltak, így ref. egyháza az új községgel egyidős. Templomot már a következő évben építettek, de tornyot csak 1817-ben tudtak hozzáépíteni. A helység annyira gyarapodott, hogy 1693-ban már 18 gazdacsalád lakott telkein. 1710-ben nagy szerencsétlenség érte a községet, fél évig borzalmas pestisjárvány pusztított, melynek 323 lakosa esett áldozatul. A 18—19. század békés fejlődést hozott a községre. Földművelése, de különösen állattenyésztése virágzó és híres volt. Az állatok eltartására nagykiterjedésű legelői voltak. Szorgalmas, törekvő lakossága nemcsak a község határát művelte, de a szomszédos pusztákon is vállalt munkát és bérletet. A községhez tartozik Apáti puszta, mely mint falu 1334-ben tűnik fel először a pannonhalmi apátság birtokában. Apáti is áldozatul esett a török pusztításoknak Étével egyidejűleg, s hódoltságban maradt mindvégig. Egykori temploma is összeomlott, ma már helyét is alig tudni. A török uralom alól való felszabadulás után sok pereskedés folyt az apátság és különböző családok között e puszta birtokáért, míg 1700 körül egyezséget kötöttek. A 18. században és a 19. század elején az eteiek bérelték az apátságtól. 1854-ben a kisbéri ménesbirtok kiegészítő része lett cserébe Bakonytamásiért. A község 1264 lelket számlál (654 férfi, 610 nő), kik valamennyien magyarok és 92 r. kat., 17 ág. ev., 11 izr. vallású kivételével a ref. egyház hivei. Foglalkozásra nézve főleg őstermelők. Házainak száma belterületen 285, külterületen 7. Határa 3583 k. hold kiterjedésű. Ez művelési ágak szerint feloszlik 2628 h. szántóra, 168 h. rétre, 115 h. szőlőre, 449 h. legelőre, 55 h. erdőre, 166 h. pedig terméketlen terület. Nagybirtok nincs a község területén, legnagyobb terjedelmű a m. kir. Ménesbirtok Apáti nevű pusztája 556 k. holddal, utána négy 200 holdon aluli középbirtok. A határ nagyobbik fele kisbirtokok között oszlik meg. Állattenyésztése, különösen szarvasmarhatenyésztése ma is virágzó. A Széjjeles Gazdák és Tagos Gazdák Legeltetési Társulata ennek előbbrevitelére alakult. Állatállománya 109 ló, 772 szarvasmarha és 366 sertés. A községnek 19 önálló iparosa van, és pedig 4 bognár, 4 kovács, 5 cipész, 1 szabó, 1 húsiparos, 2 borbély, 1 kádár és 1 takács, akik a Kisbéri Ipartestület tagjai. Nagyobb ipartelep nincs a községben. Vásárokat a község nem tart, piaca Kisbéren van. A helybeli kereskedések száma négy, mind a négy vegyeskereskedés. A kereskedelmi élet egyik tényezője az Etei Hitelszövetkezet, mint az O. K. H. tagja. Alakult 1902-ben. Alapító tagjai K. Pongrácz János, f Rácz 550