Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

birtokosai, az Apponyiak, Pálffyak, Csákyak, stb. ezek valamennyien a katolikus tábort erősítették. A megye terű etén oly nagy múlttal rendelkező bencések csak Tömörd-öt bírták visszaszerezni, Koppánmonostorát és az Esterházyak kezébe került Tatát a rend minden fáradozása dacára sem tudta visszakapni. A protestantizmus legnagyobb ellenfelei: a jezsuiták 1654 körül jöttek Komárom vármegyébe. A Jézus Társaság-i atyák a korábbi evangélikus templomot alakították át, majd hozzáfogtak kollégiumuk építéséhez. Komáromi gimnáziumuk egyik leghíresebb iskolája volt a XVII. századnak. A visszatért Ferencesek Tata helyett Komárom városában telepedtek le. Itt építették fel 1677-ben az „Angyalok Királynéja" tiszteletére emelt templomukat, amely mellé szép rendházat is építettek. A ferencrendiek rendházából 1809-ben akkor lett kórház, amikor a rend elhagyta Komáromot és Csallóközbe költözött. A fehér öltönyű kamalduliak a XVIII. század elején jöttek a vármegyébe, ahol a majki pusztát kapták adományba. A derék kamalduliak 1782-ig, vagyis II. József (1780—1790) feloszlató rendeletéig éltek itt. A kapucinusok 1744-ben telepedtek le Tatán, ahol gróf Esterházy József építtetett számukra szép rendházat. A kapucinusok mellett a piaristák is Tatán találtak otthonra. Esterházy Miklós gróf a rend számára hatalmas épületet ajándékozott, amely mellé a piaristák 1765-ben gimnáziumot is építettek. Az első évben a gimnáziumnak mintegy 400 tanulója volt s 1767-től kezdve benlakó növendékeket is felvettek az atyák. A jeles rend a szabadságharc alatt tanúsított izzó hazafias magatartásáért az abszo'utizmus idején sokat szenvedett. A szatmári béke idejében a középkori plébániák legnagyobb részét helyreállították. — Az esztergomi egyházmegyébe tartozó plébániák a következők: Csicsó (1677), Ekecs (1790), Ekei (1816), Érsekiéi (1787), Guta (1634), Izsa (1721), Keszegfalva (1763), Komárom (1605, 1626), Nagymegyer (1681), Csuz (1703), Jászfalu (1736), Kolta (1780), Szentpéter (1662), Kurtakeszi (1754), Kürt (1714), Ógyalla (1773), Perbete (1655), Szemere (1725), Udvard (1698), Bajos (1876), Naszvad (1634), Szimö (1719), Héreg (1723), Szonior (1764), Tardos (1764), és Tarján (1756), a győri egyházmegye kisbéri alesperességébe Ács (1751), Ászár (1803), Bana (1785), Bábolna (1881), Bokod (1870), Császár (1724), Dad (1748), Kisbér (1722), Kocs (1748), Mócsa (1700), Nagyigmánd (1724), Öszőny (1741), Szenei (1772), a tatai alperességbe Alsógalla (1800), Bánliida (1635), Dunaalmás (1715), Felsőgalla (1742), Gesztes (1900), Kecskéd (1750), Környe (1746), Szomod (1763), Szőlős (1866), Tata (1690); Tolna (1742), Vértessomló (1887) tartoztak. A protestáns egyházak története Komárom vármegyében. Kálvin tanítása, melynek első hirdetői a megyében a német katonák voU tak, elég gyorsan terjedt. Komolyabb elgondolást csak Huszár Pál (megh. 1575) magyar prédikátor és nyomdász fellépése adott az új hit terjedésének. Huszár Pál működésének gyümölcseként a XVI. század végén Komárom lakosságának a nagyobb fele Kálvin tanításait fogadta el. A református eszmék terjedését Pázmány Péter koráig csak kevés veszély fenyegette, de aztán annál több baj szakadt a vármegye református lakosságának nyakába. Az 1674. évi pozsonyi vértörvényszék elé nem kevesebb mint 40 református prédikátort idéztek meg, akik közül a legtöbbre súlyos gályarabság várt. A református templomokat elvették, a papokat elkegették, úgy^ hogy Komárom megyében a protestáns vallásra csendes halódás várt. 481