Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

(1674—1696) lengyel király és Lotharingiai Károly által vezetett keresztény seregek párkányi diadala (1683), amely megnyitotta az utat Budára s végleg megszabadította Komárom megyét a török veszélytől. A török félhold másfélszázados tündöklése után leáldozóban volt már. Az öröm mellett azonban súlyosan nehezedett a megyére a katonaság ellátására kirótt megfizethetetlen adók tömege. Komárom népére a kiéhezés szomorú sorsa várt. A török hódoltság alatt, valamint a török kiűzése utáni időkben jobbára kicserélődött a vármegye birtokos nemessége is. A régi megyei összeírások szerint a XVII. században a következő családok szereztek birtokokat Komárom megyében: az Esterházyak Nagymegyer, Izsap, Kesz, Környe, Dad, Igmánd, Szend, Császár, Ászár, Ács; a Csákyak Tata, Gesztes, Császár, Környe, Szend, Dad, Nagyigmánd; az Apponyiak Radvány, Lábatlan, Kurtakeszi, Piszke, Apácateiek, Farna; a Pongráczok Kurtakeszi, Radvány, Virt; a bedegi Nyáryak Radvány, Virt, Kurtakeszi, Császár, Kisbér, Bánhida, Mocs; a Nádasdyak Mór, Szák, Bokod, Szenterzsébet; a Szápáryak Bana, Bábolna, és Kajánd helységekben. Rajtuk kívül az Amadé, Ghiilányi, Ordódy, Ghiczy, szilasi Pázmány, Thury, Dersffy, Istvánffy, Désházy, Huszár, Csuzy, Jakussith, Sembery, Pozsár, Balog, Eördögh, Kereskényi, Szentpétery, stb. családok szereztek még hatalmas kiterjedésű uradalmakat és nagyobb birtokokat Komárom vármegye területén. A kuruc-labanc háborúk kora. Kevés olyan dicső korszaka volt Magyarországnak, mint Rákóczi szabadságharca. Az osztrák önkényuralom alatt nyögő magyarságnak kétségbeesett erőfeszítése volt ez a dicsőséges harc, amelynek élére a magyar történelem egyik nagy alakja: II. Rákóczi Ferenc (1676—1735) állt. Kék-piros lobogóin a „Pro Pátria et Libertate!" jelszavakkal. Komárom megye hazafias népe igen jelentős szerepet vitt Rákóczi szabadságharcában. Hasztalan intette, óvta, fenyegette Lipót császár a vármegyét, a kiéhezett, végletekig elkeseredett lakosság gróf Esterházy Antal főispán vezetése mellett egyre nagyobb számban csatlakozott II. Rákóczi Ferenc zászlaja alá, úgy, hogy Komárom megye jelentős része csakhamar kuruccá lett, míg a labanc érzelmű lakosság Komárom város német őrségének védelme alatt keresett menedéket. Az első összecsapás Komárom földjén, Nyárasnál folyt le, ahol gróf Heister Szigbert császári főkapitány és Ocskay László kuruc brigadéros csapatai ütköztek meg egymással. Ettől az időponttól kezdve egyre-másra aratták győzelmeiket a hős kuruc vitézek, akiknek nemsokára az egész Csallóköz, majd később Érsekújvár is a kezükbe került. A Komárom megyében folyó harcoknak különösen Vak Bottyán generális volt a hőse, aki komáromi legényekből állott huszárezredével számtalan győzelmet szerzett Rákóczinak. Ez a huszárezred állandóan a megye területén táborozott. Az újabb ellenségeskedések 1705 nyarán kezdődtek. Ebben az évben foglalta el Bottyán János és gróf Csáky Mihály generális a labanc kézben lévő Tatát. A híres dunántúli hadjáratnak és a labanc-kuruc csapatok hadmozdulatainak lassan Komárom megye lett a kiinduló pontja, ahol különösen Tata, Igmánd, Neszmély és Szőny játszottak elsőrangú szerepet. Bottyán generális nagy győzelmei révén 1706-ban a megye legnagyobb része már a kurucok hatalmába került. Egy 1707-es összeírás nyomán a következő falvak voltak Rákóczi birtokában: Mócsa, Almás, Szend, Kocs, Neszmély, Bánhida, Szőny, Igmánd, Tarján, Naszály, Császár, Dad, Szomód, Lábatlan, 479