Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene
Esztergom szab. kir. város ipartelepei. Mielőtt a város ipartelepeinek ismertetéséhez fognánk, előre kell bocsátanunk, hogy — sajnos — Esztergom korántsem az a város, amely nagyszámú iparteleppel rendelkezik. Ennek okai a múltban gyökereznek. Esztergom város közönsége sokáig állandóan ellenzéki állásponton volt s így nem volt részese a mindenkori kormányok kegyeinek, tehát mindazon ipari települések, amelyeknek irányítása a kormányoktól függött, más, olyan helyekre kerültek, ahol a szabadelvű politika érvényesült. Ettől eltekintve, az is szerepet játszott, hogy a kormányok mindig Budapestnek kedveztek és amily mértékben fejlődött a főváros, az annak környékéhez közeleső városok ipari fejlődése aggodalmas hanyatlást mutatott. Egyébként a város közönsége túlnyomó többségének múltbeli hibájára is rá kell mutatnunk. Volt idő — nem is olyan régen — még a világháború előtti évtizedben, amikor gyáripari vállalkozások kívántak települni, azonban az azok által kívánt kedvezmények biztosításától elzárkóztak, így nem települt egy zománcgyár és pl. a város határában a volt cs. és kir. hadügyi kincstár által létesíteni szándékolt nagyméretű lőporgyár által kívánt s elég jó áron megvásárolni ajánlott telek átengedése is azon akadt meg, hogy ha a gyár létesül, a munkáskezek elvonatnak a szőlősgazdáktól. Amit akkor Esztergom nem adott meg, megadta Magyaróvár és a lőporgyár ott létesült. Ismerve tehát az előzményeket és tudva, hogy a trianoni átok megcsonkította és szegénnyé tette a hatalmas régi Magyarországot, sült galambot vár manapság az a város,, amely az államhatalomtól reméli a fellendülés lehetőségeit s ily körülmények között rá kell jönnie, hogyha önmagán okkal-ntóddal nem segít, elmarad és képtelenné válik arra, hogy az élelmesebbekkel felvegye a versenyt. Többet mondunk! Képtelen lesz arra is, hogy addigi adottságait fentartsa s megfeleljen azoknak a követelményeknek, amelyek a városfentartáshoz fűződnek és biztosíthatják azokat a folyton növekvő szükségleteket, amelyek eddigi intézményeinek fokozatos fejlesztéséhez szükségesek. Ily körülmények között meg kell ragadnia a városnak minden alkalmat arra, hogy az új ipartelepek létesülését elősegítse s meg kell adnia a jelentkező vállalatoknak mindazon feltételeket, amelyek a telepedéshez szükségesek. Tehát akkor, amikor jelentkezik egy vállalkozás és ingyentelket, építőanyagot és hosszabb időtartamra szóló pótadómentességet kér, nem szabad késlekedni, nem szabad szűkmarkúskodni, hanem megajánlani minden teljesíthető feltételt. A múltból sok ilyen követendő példát ismerünk és csak egyről emlékezünk a többi közül. Losonc városa a mult évszázad végén telket, építőkövet és 15 évi pótadómentességet adott a Selmeczy-féle sörétgyár és a Studinka-féle zománcgyár céljára. Losonc akkor és attólfogva tizenöt évig kultúrátlan sárfészek volt, ellenben mihelyt letelt a cégeknek adott pótadómentesség ideje, illetőleg a cégek pótadózása megindult, a következő előnyöket mondhatta magáénak: addigi pótadója nyomban leesett az előző évekbeli 100—120%-ról 40%-ra és bizonyos volt abban, hogy a két cég pótadózása nemcsak biztosítva lesz, hanem az üzemek fejlesztésével és az üzletkör kiszélesbülésével gyarapodni fog, tehát a gyarapodással arányban történő adózás újabb pótadócsökkenést hoz. Losonc város nem is csalódott és így érte el, hogy 1910-re már minden belső útvonalát és utcáját köveztethette és tereit aszfalttal burkoltathatta, városházát restaurálta, sőt egy városi szállodát, továbbá egy modern vágóhidat is épített. Eltekintve ettől a vidéki példától, látjuk, hogy Budapest főváros soha sem érhette volna el csodálatosan gyors fejlődésének azt a fokát, amelyet elért, hogyha gyáripari vállalatai révén olyan adójövedelemhez nem jut, amely az új beruházásokat biztosította és jelenleg is biztosítja. Mindezt tudva, Esztergom város közönségének minden kínálkozó alkalmat 437