Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

természetesen hozzáértéssel — mindig keresik. A befőzött szilva is kedves dolog és a szilvaíz minden háztartásban nélkülözhetetlen. Nos, és a szilvórium? Ne sajnáljuk le tehát ezt a gyümölcsöt, amely bizony pl. Boszniában és Hercegovinában, nemkülönben Horvátországban, a Szerémségben a lakosságnak egyenesen egyik legfontosabb létfeltétele. Ki nem hallott a boszniai szilváról, amely aszalva és hámozva virágkereskedelmi cikk? Amikor Bosznia és Hercegovina, továbbá Horvátország a Monarchiához tartozott, e három országrésznek gyümölcstermelő népét a Monarchia nemcsak az aszalógépek ezrével látta el, hanem bennük gyümölcsészeti kormánybiztosokat is működtetett. Kérdezzük: vájjon akkor, amikor a magyar kormány a törvényhozással együtt a gazdaközönség helyzetének javítására törekszik, hogyha az esztergomi gazdaközönség a gyümölcskultúrát megteremti, nem bizonyosra vehető-e, hogy mindazt megteszi, ami az értékesítés érdekében nemcsak gazdaérdek, hanem az államnak is érdeke?! * * * Amikor Budapest környékén járunk és látjuk azt a hangyaszorgalmat, amelyet ott nehezebb viszonyok között a földtulajdonosok kifejtenek, mindig Esztergomra gondolunk. Meglátjuk és megérezzük, hogy az esztergomi gazdaközönségnek — kezdve a jobb gazdától a kis parcellák tulajdonosáig — rá kell eszmélnie arra, hogy a folyton rosszabbodó megélhetési viszonyok mellett minden lehető alkalmat meg kell ragadnia arra, hogy olyan új jövedelmi forrásokról gondoskodjék, amelyek a folyton nehezebb mostani életet, illetve annak mérlegét helyrebillentik! Budapest környékéről emlékezve, megláttuk, hogy ott a nép nemcsak a gyümölcsfatenyésztés fontosságát fogta fel, hanem biztosítja azokat a mellékhasznokat is, amelyek a nemes málna, a kiválogatott ribizli-, egres- és szamócatermés révén hoznak a konyhára. Ezek a növények okszerű művelés mellett termésükkel olyankor segítenek a földtulajdonos zsebén, amikor még a gabona- és szőlőtermelő egyáltalán nem számíthat bevételre. Eszünkbe jut erről egy esztergomi tapasztalatunk. Egy időben szívesen jártuk az esztergomi határt és egyik séta közben a „Kincsesbe" kerültünk. Réges-régen kőbányát műveltek ennek oldalában és a régi bányaudvar szomszédos volt egy kicsiny parcellával, amelynek tulajdonosa özv. Hurai Jánosné volt. Nos, az elegyengetett bányaudvar talaján és a kis parcellán gyönyörű szamócaművelést találtunk. Az ott munkálkodó idős asszony elmondotta nekünk, hogy számos esztendő óta foglalkozik ott szamócatermeléssel és termését a jobb házaknál értékesíti. Vájjon ki követte a szegény özvegy példáját? Senki! Pedig ez a kertészkedés nemcsak a főváros környékén, hanem Esztergomban is kifizető dolog lenne már azért is, mert a szamóca jelenleg Budapestről jön a városba! A kitérés után, csak úgy mellesleg, megemlítjük, hogy Esztergom talajviszonyai — hiszen ezt az erdei tapasztalatok is igazolják — feltétlenül alkalmasak a málnatenyésztésre és egyébként kiválóan díszlik az egres is. A baj azonban az, hogy e növények tenyésztése nem általános és nem rendszeres, holott ha valaki a jelenleg haszontalan parlagját felműveli és hasznos növényekkel benépesíti, hozzáértő gondozás mellett szép jövedelmet biztosíthat magának! Ami az állattenyésztést illeti, e tekintetben meg kell állapítanunk, hogy ami itt folyik, az nem fedi az állattenyésztés fogalmát. Mert mit látunk? Fejősteheneket, amelyek csak addig vannak gazdáiknál, amíg hozamképesek s azután vásárra kerülnek. Azután olyanokat, amelyek megvásároltattak ugyan, de nem váltak be és legközelebb megválnak tőlük. Látjuk azt is, hogy a gazdák nem 411 *