Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

Valamikor, évtizedekkel ezelőtt, sokszor volt alkalmunk az esztergomi földműves-osztály igen értelmes tagjaival hosszasabban érintkezni és nem egyszer szóba hoztuk, hogy milyen kifizető dolog volna, hogyha a gazdaközönség nagyobb igyekezettel fogna hozzá a gyümölcstermeléshez! Ilyenkor mindig az volt a válasz, hogy kevés Esztergomban a föld és ami rendelkezésre áll, az sem elég a szemtermeléshez és a szőlőmüveléshez. Hát, ami igaz, igaz is, csakhogy ha az esztergomi határban jobban széjjelnézünk, azt látjuk, hogy a sík területnek csak kétbarmadrészét használják fel szemtermelésre (búza, rozs, árpa, zab és kukorica), míg annak többi részét a legelő és a homoki szőlők foglalják le, ellenben a dombos területek javarésze, az egykor virágzó hegyi szőlők helye, parlagon hever. Nos, arról kívánunk beszélni, jobban mondva azt óhajtjuk kérdezni, vájjon miért nem gondolkoztak a gazdák afelett, hogy a sok-sok parlagot a gyümölcstermelésre fel lehet-e használni? Meggyőződésünk szerint e tekintetben nincs lehetetlenség, legfeljebb arról lehet beszélni, hogy itt vagy közömbösségről, vagy lustaságról van szó. Sokan ezen igazsággal szemben azzal érvelnek, hogy minden hiába, mert ha az egyesek gyümölcsfát ültetnek, akkor vagy a fiatal fákat, vagy a már megnövekedett fák gyümölcstermését lopják el, tehát minden igyekezet kárba vész. Ezt a védekezést, illetőleg ellenvetést nem osztjuk, mert tudjuk, hogy ha minden egyes parlagtulajdonos egyazon időben fát ültetne, nem volna csemetetolvajlás és később nem lopnák a gyümölcsöt sem, annyival is inkább, mert a határörzés kifogástalan és a tolvajokat a hatóság szigorúan bünteti. Nem kívánunk a parlagoknak gyümölcsfákkal való beültetésével szemben felhozott egyéb érvekkel foglalkozni s inkább megállapítva, hogy az elzárkózásnak vagy lustaság, vagy élhetetlenség az oka, határozottan állítjuk, hogy a parlagok gyümölcsössé alakítása egyike a legkönnyebb munkáknak és oly kifizető dolog, hogy az e tekintetben való késlekedés egyenesen vétek a saját érdekek ellen. Ausztriában, amely általában hegyes vidékeket foglal magában, láttuk, hogy azokon a hegyeken és dombokon, amelyekről az erdők az idők folyamán elpusztultak és amelyek mezőgazdasági szempontból értékesíthetők nem voltak, már évszázadokkal ezelőtt gyümölcskultúra fejlődött és virágzik ma is oly kifizető módon, hogy az az ottani szűkösen élő népességnek egyik legjobb megélhetési tényezőjét biztosítja. Érdekes, hogy úgy Alsó-, mint Felső-Ausztriában, Salzburgban, Salzkammergutban és Stájerországban fő, mondhatnánk egyedüli gyümölcs az alma. Mi nem arra gondolunk, hogy Esztergom parlagjain almatelepítést ajánljunk, mert tudjuk, hogy a város határának talaja az almának nem kedvez, sőt e tekintetben még a kísérletezést sem ajánljuk azért, mert nemcsak a talaj meszes, hanem az éghajlat sem kedvező. Ami az éghajlatot illeti, az a tapasztalat, hogy habár az almafa feltűnően díszlik, a gyümölcstermés csak úgy tíz évenként jelentkezik, mert a virágzáshoz északkeleti szelekkel rendesen hideg esők jönnek és emiatt a virág nem termékenyül meg.

1 Ugyanezt tapasztaltuk a nemesfajtájú körtéknél is, illetőleg azt is megállapíthatjuk, hogy Esztergomban a közönséges és világcikknek nem alkalmas Kálmáfi-körtén kívül nemes körtét remélni nem igen lehet. Eme megállapítások nem jelentik azt, hogy az alma és a körte némely helyeken nem válnak be, mert pl. a Diósvölgyben, a vízivárosi szigeten, a szentgyörgymezei ,,Füzfáki"-dülőben, a Bírórét és a Kerektó (Kis Mexikó) nevű völgyekben és a délnyugati hajlatokban mindkettő meglepően szép és kiadó termést mutat. Szóval az almának és körtének széltől védett és olyan talajokban van jövője és termése, ahol inkább az úgyneve1 A birsalma és a birskörte e bajnak ellenáll. 409