Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

szölö adta a legédesebb tüzes fehér bort. Különben érdemes megemlíteni, hogy a túlsó, most cseh uralom alatt levő, oldalon az ú. n. Hegyfarkon (Muzsla, Nána, Kövesd és Ipolyszalka) ezt a szőlőfajtát napjainkban is müvelik és valamikor a Fürdő-szálló híres „Chateau Koditek"-je is ebből készült. Azt kérdezheti az olvasó ezek után, hogy amikor tudvalevő, hogy a Phylloxera-pusztítás után már nyilvánvaló volt, hogy a hegyi, kötött talajokat részben amerikai fajta szőlővenyige oltása által hazai szőlőfajtákkal lehetett volna újra beültetni, vagy pedig ez utóbbiakat az addigi módon ültetve, szénkénegezéssel fenntartani, miért nem foglalta el a régi helyeket a szőlő? Erre kell, hogy magyarázattal szolgáljunk. Mindenekelőtt meg kell mondanunk, hogy e tekintetben volt példát mutató tevékenység. Nevezetesen az amerikai oltványokkal való telepítést Esztergomban az Aranyhegyen néhai Kaán János lovag, volt ker. és iparbanki igazgató kezdte meg. Az ő példáját követték néh. Bleszl Ferenc, idb. Brenner József, Maiina Lajos, Reusz József, Laiszky János, szóval az akkori idők legtehetősebb szőlőbirtokosai nemcsak azért, hogy fáradozásuknak hasznát lássák, hanem azért is, hogy a népnek követendő példát mutassanak. Ugyancsak ők vezették be a szénkénegezéssel kapcsolatban a hazai szőlőfajták ültetését és elöljártak a homokszőlők telepítése terén is. Az utóbbi tekintetben különösen Maiina Lajos, Schönbeck Imre, Schalkház Ignác és Nagy Pál jártak elöl jó példával és igyekezetüket mindhárom irányban fényes siker koronázta. A szölőmüvelő nép azonban egyrészt anyagi tehetetlenségénél fogva, másrészt kényelemszeretetből kerülte a hegyi telepítést és inkább az olcsóbb módot, a homoki telepítést választotta, de most már mindjobban kezdi belátni, hogyha valóban kifogástalan és jó bort akar, vagyis olyat, amely a kereskedelemben megállja a helyét, akkor a hegyi szőlők telepítéséhez kell visszatérnie. E tekintetben már is örvendetes haladás észlelhető és pedig a szénkéneggel való védekezés mellett. Egyébként alig heverték ki a gazdák a Phylloxera-pusztítás által okozott károsodást, 1893-ban új csapás érte a szőlőkultúrát. Az országosan fellépett peronospora betegség ugyanis az egész határt leforrázta és abban az esztendőben üresek maradtak a hordók és a pincék. Ezután már megkezdődött a rézgáliccal való védekezés, amelynek szorgos gyakorlása mellett ily arányú pusztulás tovább nem mutatkozott ugyan, de idő és tapasztalat kellett ahhoz, hogy végeredményben biztos siker következzék. Emlékeznünk kell különben az esztergomi borokról is. Az itt termett bor általában kiváló. A régi vörös borról már emlékeztünk. Ezt nagy mennyiségben nem találjuk többé, ellenben kicsinyben itt-ott még megtalálható, de már inkább sillerszámba megy. Amint említettük, jelenleg a fehér fajta szőlő az uralkodó és pedig a riesling, amely kitűnő, tüzes és zamatos bort ad. Esztergom határa különben borai tekintetében — mint említettük — a neszmélyi borvidékhez tartozik s mint ilyen, jó hírnévnek örvend már azért is, mert a szőlőgazdák a borkezelésben igen fejlett érzékkel dolgoznak. Az esztergomi határ hegyi szőlőinek bortermése nem mindenütt egyforma. A legkitűnőbb borok a következő határrészekből származnak és pedig: az arany, a kálvária, a kater, a diós, az ispita, a világos és a borzhegyből, a szentjánoskúti, a kusztusi és a szamár vagy zamárdhegyi dűlőkből. Gyümölcstermelés. Nem kívánatos a nagy számokkal dobálózni. Nem, különösen akkor, hogyha egy olyan tervről szólunk, amely jövőre vonatkoztatott kihatásaiban arra irányul, hogy a köznép helyzete a mostani és a bizonyára még elkövetkező nehéz időkben megjavuljon és általa jobb létfeltétel következzék. 408